Miközben felfokozott izgalommal drukkolunk vívóink sikeréért, aranyérmet jelentő tusért áhítozunk. Békés csatározás folyik a páston. Ezzel szemben szomszédunkban korántsem kíméletes háború zajlik – írja Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke blogbejegyzésében.
CÖF-CÖKA
Levél a Patrióták Európáért frakció képviselői részére
Mindenekelőtt engedje meg, hogy mint az Európai Unió alapító atyáinak szellemi örökségében, azaz az egyenrangú, szuverén nemzetállamok együttműködésének fundamentumán álló „nemzetek Európája” eszméjében hívő, annak megvalósításáért aktívan cselekvő patrióta európai polgárok meghatározó civil közössége, köszönetünket és hálánkat fejezzük ki, hogy egy olyan, a nemzetállami szuverenitás és a hazaszeretetet alapértékei mentén létrejövő politikai kezdeményezéshez csatlakoztak és vállaltak példamutató szerepet, mint a Patrióták Európáért (PfE) képviselőcsoport, amely meggyőződésünk szerint nélkülözhetetlen feltétele és garanciája a kontinens sikeres jövőjének, továbbá hogy az integráció újfent visszanyerhesse globális világrendben betöltött méltó szerepét – írja Dr. Csizmadia László az EuCET alapító-elnöke a Patrióták Európáért frakció képviselői részére írott levelében.
A patrióták már nem csak álmodnak
A civil társadalom feletti pünkösdi királyság vége vészesen közeleg. A szülőföld és benne az édesanyák ölelése az istenadta természet jelenét, jövőjét jelenti. Ez a környezet eredményezte az európai kultúra töretlen fejlődését. A kontinensek előtt élen járva kialakult az erkölcs és jog szinkronizált hatása, korlátok közé terelve a politika és a … Olvass tovább
CÖF-CÖKA: Félrevezeti a közvéleményt a választási megfigyelő szervezet jelentése (videóval)
Amennyiben az európai parlamenti (EP-) választások nyomán tud egyesülni az Orbán Viktor miniszterelnök, a Giorgia Meloni olasz kormányfő, az Olasz Testvérek vezetője és a Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnöke által képviselt szellemiség, végre a feje tetejéről a talpára lehet állítani az Európai Uniót – jelentette ki a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) kuratóriumának elnöke pénteken Budapesten, ahol arról is beszámoltak, hogy a Választási Megfigyelő Szervezetek Európai Hálózata megdöbbentően viselkedett.
A magyarok tettrekészek
Az Európa parlamenti és a hazai önkormányzati választások erőt adtak a FIDESZ-KDNP-t képviselő kormánynak.
Üzenet Európának a béke szigetéről
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) köszönetet mond a Békemenet résztvevőinek – jelentette ki Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke. Interjú. Elnök úr, miért fontos az, hogy egy demokráciában időnként nagy tömeg érzékeltesse a széles társadalommal, hogy politikailag helyesen gondolkozik? Köszönöm a … Olvass tovább
Cöf: Június 9-én Karácsony Gergely tolja el a biciklijét!
Fontos számunkra a szakmaiság, a főváros és a kormány közötti békés együttműködés – írja a vasárnapi önkormányzati választások előtt a CÖF-CÖKA közleményében.
Magyar Pétert is megvették kilóra
A CÖF márciusban indított plakátkampánya, melyet azzal a céllal indított, hogy felhívja a figyelmet az ellenzék 2022-es országgyűlési választáson közel négymilliárd forintnyi külföldi forrásának felhasználására, most új arccal bővült: Magyar Pétert is „megvették kilóra”.
Mobilplakát-kampányt indított a CÖF-CÖKA (videóval)
A békepárti kiállás fontosságára figyelmeztető, június 8-ig tartó mobilplakát-kampányt indított a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) – jelentette be Heizler Norbert, a CÖF-CÖKA országos koordinátora kedden Budapesten.