Nyomozás indult a fővárosi közművek temetői botránya miatt – értesült a Magyar Nemzet. Az ügy hátterében az áll, hogy a temetői zöldterületek karbantartásával megbízott cég csaknem hetvenmillió forintnyi munkáról állíthatott ki hamis teljesítési igazolást.
csalás
Elverte a talált SZÉP-kártya teljes összegét, annyit vásárolt, hogy haza sem tudta vinni
A vásárlás után két nappal hatalmas családi rendezvényt tartottak, így, mire a rendőrök rájuk találtak, a vásárolt élelmiszer egy részét már nem tudták lefoglalni. Egy fiatal férfi 600 ezer forint értékben vásárolt élelmiszert egy SZÉP-kártyáról, amelyet az utcán talált. A kártyát egy szolnoki lakos hagyta el a április 13-án a … Olvass tovább
Három újabb csalási ügyben is nyomoznak a volt EP-alelnök ellen
Újabb ügyben nyomoznak a brüsszeli korrupciós botrány főszereplője után. Az Európai Ügyészség amiatt indított vizsgálatot, hogy a gyanú szerint Eva Kaili asszisztensein keresztül százezer eurót csalhatott el az Európai Parlamenttől. A korrupcióval vádolt görög politikust négy hónap fogva tartás után április közepén engedték ki a börtönből, de továbbra is házi őrizetben van.
Lady Kalandor: Magyar nő nyúlhatta le az ukrán idegenlégiót
Egymilliárd forint értékű lopással gyanúsítanak az ukránok egy, a harcukat segítő idegenlégióba beszivárgott, magyar származású nőt. A hírek szerint kisebb pályán már évek óta trükkök sokaságával kalandozta végig a világot a nő, aki egy mai Rejtő-regény figurája is lehetne. Rejtély, hogyan került az ukrán idegenlégió egyik vezető pozíciójába, de az … Olvass tovább
Éhező gyermekeknek szánt segélycsomagból éltek luxuséletet
Az amerikai ügyészek 47 ember ellen emeltek vádat az eddigi legnagyobb csalás ügyében. A gyanúsítottakat azzal vádolják, hogy 250 millió dollárt (1,8 milliárd Forint) loptak el egy kormányzati segélyprogramból, amely a világjárvány idején a rászoruló gyermekek étkeztetését szolgálta volna. Az összeget állítólag ingatlanokra, autókra és luxuscikkekre költötték – írja a BBC. Az … Olvass tovább
Borvendég Zsuzsanna: A hálózatok ma is működnek 34.
Borvendég Zsuzsanna történész sorozata eredetileg a PestiSrácok oldalán jelent meg, ám bizonnyal vannak olyanok, akik lemaradtak róla. De azoknak is érdemes újra olvasniuk, akik nem minden részt olvasták. A teljes kép ismeretében érthetjük meg, hogyan jutottunk idáig? Gerő László, az Interag alapítója egy vérbeli végrehajtó volt, aki gátlástalan üzelmeivel a … Olvass tovább
Az Unió a francia választásokba is beavatkozik
Az Európai Csalás Elleni Hivatal azzal vádolja Marine Le Pent és több párttársát, köztük egykori pártvezető apját, hogy 620 ezer eurót sikkasztottak az Európai Parlament képviselőiként. A jelentésnek a Mediapart francia oldal által közzétett részletei szerint a Nemzeti Front politikusai a pártjuk támogatására fordították az uniós forrásokat, ami tilos. Az OLAF márciusban … Olvass tovább
Kiszely Zoltán: A kormány többségi álláspontot képvisel – videó
Volt-e választási csalás? Elegendő lesz-e a jelentős választói felhatalmazás arra, hogy a kormány eredményesen érvényesítse a magyar emberek érdekeit Brüsszelben? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ, amikor Kiszely Zoltán politológusnak tettük fel kérdéseinket.
Gulyás: tömeges jogsértések a baloldalon a kampányban
Óriási a tétje, hogy április 3-a után ki alakít kormányt Magyarországon és hogy ki lesz ellenzékben – ezt mondja a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely, a Hír TV-n. A miniszter szerint a legnagyobb veszélyt Magyarországra a baloldal jelenti, ha hatalomra kerülnének, belesodródnánk a háborúba. Gulyás Gergely kiemelte, nagyon durva, súlyos … Olvass tovább