Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 176. évfordulóján a Civil Összefogás Fórum-Civil Közhasznú Alapítvány szimpatizánsai, aktivistái és szellemi honvédői is megemlékeztek azokról a magyar és lengyel hősökről, akik vérüket, életüket áldozták a magyar szabadságért, függetlenségért.
Csizmadia László
Csizmadia László a Békemenetről: a tétlenség látszólagos, a megfontoltság része (videóval)
Miért nem lesz Békemenet? Olvasóink egy része ezt kérdezi, jelezve, hogy igény lenne rá. Ám ahogy azt az eseményt szervező CÖF-CÖKA alapító elnöke, Csizmadia László több alkalommal is elmondta: a megmozdulás nem könnyűlovasság, hanem nehéztüzérség.
Csizmadia László: Választás csőre töltve
Túlzásnak nem mondható, hogy Európa és talán Földünk teljes lakossága sorsdöntő választások előtt áll. 2024-ben hatvan országban lesznek választások. Az embereknek fel kell ismerniük, hogy jövőjük tettrekészséget kíván. Sokan lemondóan legyintenek, úgy gondolják, hogy kis pontok ahhoz, hogy a világesemények sodrását akaratuk és szívük szerint helyes irányba térítsék. Sok kis … Olvass tovább
Meghívó – Civil Akadémia Horváth Józseffel
Horváth József lesz a vendége a március 11-i Civil Akadémiának. A rendezvényt a Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége szervezi, vendége pedig Csizmadia László CÖF-CÖKA elnökének meghívására Horváth József biztonságpolitikai szakértő, az Alapjogokért Központ szakértője lesz. Veszélyes idők – ez a címe Horváth … Olvass tovább
A CÖF-CÖKA üdvözli Dr. Sulyok Tamás államfőnek választását és támogatja munkájában
Civil polgáraink, szellemi honvédőink erkölcsi alapon nyugvó egyenes beszédet hallhattak újonnan megválasztott köztársasági elnökünktől. Beszéde nélkülözte a köntörfalazást. Önvallomásával bizalmat ébresztett. A magyar és az európai nemzetek identitását előtérbe helyezve bevilágította a jövő útját. A magyarság összefogásával erőnket a népfelség primátusában láttatta, modernebb kifejezéssel élve identitásunkban. Ezzel a jogszolgáltatás klasszikus … Olvass tovább
Ferenc! Ami késik, nem múlik!
Hazánk történelme bizonyította, hogy a józan többségre támaszkodva a magyar nép akarata mindig teljesült. Így volt ez 1956 után, az 1989-90-es elkerülhetetlen változások során is. A normális helyzetértékelés megtanított bennünket, miszerint a társadalom többsége a legalkalmasabb arra, hogy helyes utat válasszon. Ez a helyzet akkor is, ha egy bukott politikus … Olvass tovább
Civil Akadémia: Zavarjuk el a júdáspénzért hazájukat elárulókat!
Választási nagyüzem előtt állunk. Nekünk természetesen a helyhatósági és Európai Uniós voksolás számít a legfontosabbnak, de legalább ennyire érdekeltek vagyunk az amerikai elnökválasztás eredményében is. Erről is szólt az évadnyitó Civil Akadémia, melynek két vendége Csizmadia László, a CÖF-CÖKA alapító elnöke és Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a civil szervezet szóvivője … Olvass tovább
Csizmadia László: Gerendaszeműek
Mások szemében meglátják a szálkát, de a sajátjukban a gerendát sem veszik észre. Ez nem véletlen, hanem tudatos cselekvés. Öngyógyításhoz lelki készség és hazaszerető szív kellene. Ez nem áll rendelkezésre, sőt viselkedésük igazolja, hogy emellett nagyothallók. Csukott szemmel és füldugóval, kijelölt kerékpársávon sem lehet közlekedni, mert az tekepályává válhat. Véletlennek így nem mondható, hogy ütköznek, botladoznak, miközben saját követőik bizalmát is vesztik.
Civil Akadémia: Baloldali ,,jogállamiság”, Novák-botrány és választási esélylatolgatás (videóval)
Ha lemaradt róla vagy újra megnézné, itt megtekintheti évindító Civil Akadémiánkat Csizmadia Lászlóval, a CÖF-CÖKA elnökével és ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogásszal.
Csizmadia László: Egységes erőt mutatott a valódi jobboldal, nem feledve az igazi bajtársiasság lényegét
Erkölcsi talapzatot szilárdítottunk meg, olyat, amelyre érdemes építkezni és példaértékű. A népfelség, erkölcs, a közerkölcs erőt mutató megjelenítése visszaigazolta, hogy a kormány és polgárságunk többsége józanul képes váratlan helyzetekben is reagálni. Nincs véletlen, hiszen a népszavazások kiírása, a népi konzultációk folyamatossága eleve garancia az optimális társadalomstratégiai döntések meghozatalára. Egységes erőt … Olvass tovább