Konrad Sutarski, Magyarországon élő lengyel költő baráti levelében megköszönte a CÖF-CÖKA-nak és a szellemi honvédőknek a hazafias gondolkodású lengyelek melletti kiállásukat.
Csizmadia László
Nyílt levél a lengyel polgárokhoz
Kedves Lengyel Barátaink! Most, amikor az agresszor Oroszország és Ukrajna közötti háború folyik, az országgyűlési választások kapcsán dönteni kell gyermekeink és unokáink jövőjéről. Keresztény-konzervatív múltunk hagyományainak őrzése Lengyelországban a PIS vezette kormány cselekvéseiben tükröződik. A lengyel kormány bátran üzen Ukrajnával szolidáris cselekedeteivel Oroszországnak, miszerint többé nem fordulhat elő az, amikor … Olvass tovább
Kötelező előrelátás
Az Angela Merkel által favorizált Willkommenskultur a hiányzó minőségi munkahelyvállalásra és a demográfiai problémákra akart gyógyírt ajánlani. Ma már tény, nem ez volt Merkel kancellár asszony politikai és gazdasági bravúrja. Sőt! Mára már a napnál is világosabb, hogy az illegális honfoglalásnak nyitott lehetőséget, mindezt megspékelve az embercsempészekkel. Az is igaz, … Olvass tovább
Nyílt levél Tomas Sakiewicz úrnak, a Gazeta Polska főszerkesztőjének
A keresztény-nemzeti-konzervatív érzelmű, a Békemeneteken velünk tartó Gazeta Polska klubok tagjainak az alábbi nyílt levelet küldte a CÖF-CÖKA nevében a kuratórium elnöke, Csizmadia László.
A népfelség nem helyettesíthető
Furcsa helyzeteket élünk meg mi, magyarok. Ép ésszel nehéz felfogni a körülöttünk kialakult politikai és gazdasági viszonyokat. A politikai sziruppal átitatott, Brüsszel által diktált jogállamisági önkényuralmat az illegális embercsempészek által vezérelt migránskvóta rendszert mára az uniós vezéralakok megrendelésének tekinthetjük. Ezzel egy időben ki tudja, honnan érkező dollárok fűtik az ellenzéknek … Olvass tovább
Meghívó a Kilátások és remények című Civil Akadémiára
A Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége Kilátások és remények címmel szervez Civil Akadémiát, ahol Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnökének meghívására a vendég G. Fodor Gábor politológus, a XXI. Századi Intézet stratégiai igazgatója lesz. A gondolkodó és látó ember tudja, érzi, Európa sokféle … Olvass tovább
Csizmadia László: Egy hajóban evezünk!
Az elmúlt években lakosságunk életkörülményeit negatívan befolyásolták az élelmiszerek inflációs áremelkedései. Ugyanakkor a munkavállalók bére nem követte az árak sok esetben indokolatlan növekedését. A munkavállalók családjai nehezebb körülmények között élték meg a COVID járványt, majd az orosz-ukrán háború miatti inflációt. A CÖF-CÖKA úgy döntött, hogy a magyar munkavállalókra figyelemmel kiszélesíti tevékenységét.
Az élelmiszerüzletek dolgozóinak érdekeiért lép fel a CÖF-CÖKA (videó)
A Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) kiszélesíti civilközpontú érdekvédelmi tevékenységét az élelmiszer kis- és nagykereskedelem szereplői felé – közölte Csizmadia László, a CÖKA kuratóriumának elnöke sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
Civil Akadémia – Azt tudjuk, mi lesz, de addig mi lesz? (videó)
Történelmi napon, szeptember 11-én rendezték meg az évadnyitó Civil Akadémiát, annak az évfordulóján, amikor ifjabb Bush amerikai elnök a New-yorki ikertornyok elleni támadás után nem sokkal úgy fogalmazott – mintha előre tudta volna – semmi sem lesz úgy, ahogyan korábban volt. És tényleg, itt vannak a döbbenetes változások! Támadás a nemzetek, családok, a gyermekek és a kereszténység ellen!
Imperializmus a küszöbön?
A magyar polgárok sok mindent megéltek. Nem csodálkoznak rá a velük történtekre. Megtanultak válaszolni, tettekkel követni a napi eseményeket.