Ha országunk választott vezetője nyilatkozatban fontosnak ítéli a Békemenetet, akkor nem lehet kétséges, hogy szimpatizánsainak az eseményre el kell mennie – írja Dr. Csizmadia László, a CÖF-CÖKA elnöke a Magyar Hírlapban.
Csizmadia László
Hogyan loptak tőlünk 242 milliárd dollárt?
Valószínűleg jóval magasabb összeget is megjelölhetnénk, de 242 milliárd bizonyítható. Ennyivel biztosan megkárosították a magyar embereket a kommunista elvtársak és utódaik. Az ország kirablása már 1947-ben megkezdődött, a lopás „csúcsra járatása” azonban igazán a kádári úgynevezett konszolidáció idején történt, és folytatódott még a rendszerváltás utáni balliberális érákban is. A megállapítás … Olvass tovább
A Békement egy hungarikum
„Októberben 23-án 340 ezer ember jött el a Békemenetre. Nagyon sokan voltunk, csodálatos esemény volt. Az emberek úgy gondolták: a jövőjükért, a gyerekeik és unokáik jövőjéért felemelik a hangjukat. Március 15-én újabb Békemenetet szervezünk, ahová akár kétszer ennyi embert várunk” – mondta az Origónak Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum … Olvass tovább
Csizmadia László: Védőháló nélkül
A demokrácia egyik alapkövének tekinthetjük a pártpluralizmus meglétét a jogállamiság keretei között
Varga Judit: 70 nap múlva újra Békemenet!
Varga Judit igazságügyi miniszter közösségi oldalán hívta fel a figyelmet, hogy mindössze 70 nap múlva újra Békemenet! Az utolsó Békemenet bizonyította, hogy a CÖF–CÖKA meghívására az emberek ki tudnak állni saját sorsuk kérdése mellett, és a pandémia idején is 340 ezren részt vettek a rendezvényen – fogalmazott Csizmadia László, a … Olvass tovább
Isten, haza, család – Március 15.-én újra Békemenet
Az Újesztendő első napján a CÖF-CÖKA alapító elnöke a közeledő választásról mondta el gondolatait, kiemelve, hogy nyugalomra, ugyanakkor erős fellépésre, összefogásra van szükség, meggondolva, melyik oldal mit tud felmutatni, a civil társadalom mit várhat az egyik, és mit a másik tábortól.
Brüsszel szándéka végzetes lehet
Magunk mögött hagytuk a sok szempontból keserves 2021-es esztendőt, miközben a következő biztosan sorsdöntő lesz. Elsősorban az országgyűlési választások miatt, hiszen az évtizednyi idő alatt elért eredményeket egy balos-neoliberális fordulat szinte pillanatok alatt lerombolhatja. A CÖF-CÖKA alapító elnöke a brüsszeli bürokraták szándékairól, a fővárosi vezetés „eredményeiről” és a civil szervezet … Olvass tovább
Válasszuk a békét és a nyugalmat
A béke szónak nyugtató hatása van az emberekre. Nem véletlen, mert mindannyian tudjuk, hogy a békétlenség rossz vért szül. Amikor az ország, sőt a nemzet választásokra készül, sokak érdeke a társadalom megosztása, az ellentétek szítása. Üzenjük, lehet, hogy a zavarosban jó halászni, de idejében kereket kell oldani. Az emberek nagyobb … Olvass tovább
Egy követ fújnak
Közérdekű iratigénylést nyújtott be a CÖF–CÖKA a főpolgármesternek a Városháza eladásával kapcsolatos levelezés, ügyintézés megismerése céljából. Reméljük, hogy működésük során betartják az iratkezelés, – iktatás szabályait. Naivak nem vagyunk, de úgy véljük, hogy nem lehet csak szóban és tenyérbe csapva elintézni a Városháza eladását. – írja Csizmadia László a CÖKA kuratóriumának … Olvass tovább