Molnár Gyula, aki 2002 és 2010 között Újbuda polgármestere, majd 2016 és 2018 között az MSZP elnöke volt, Újbudán indul a Demokratikus Koalíció jelöltjeként az előválasztáson. Ha az előválasztáson és 2022-ben is nyer, a DK-frakcióba tervez beülni – írta meg az ATV.
A DK a harmadik oltásba is beleszól
A DK felszólítja a kormányt, hogy vonja vissza a koronavírus elleni harmadik oltásra vonatkozó ajánlását, mivel az szerintük nem szakmai, hanem pártpolitikai alapon született – mondta Barkóczi Barlázs szerdán, a Facebookon közvetített sajtótájékoztatóján. Barkóczi Balázs úgy fogalmazott, a kormánynak azért lett sürgős a harmadik oltás, mert kiderült, hogy a „Fidesz … Olvass tovább