A magyar baloldal mindig cserbenhagyta a határon túli magyarokat. Eddig sem álltak ki a hagyományos nemzeti és nyelvi kisebbségek mellett és most is elérték, hogy az Európai Parlamentben ne születhessen kisebbségvédelmi határozat. Gyurcsánynéék mostani szavazatukkal megerősítették, amit Gyurcsányék már a 2004-es népszavazással bizonyítottak: bármikor hátat fordítanak a határon túli magyaroknak – írja a Magyar Hírlap.
Dobrev Klára
Dull full amerikai pénzből tanítana
Még tart a kampányfinanszírozási botrány, máris újabb washingtoni pénz érkezésére számíthat a baloldal, azon belül az egyik fő médiafelület, a Telex. A donor ezúttal az Egyesült Államok külügyminisztériumának egyik hivatala, a DRL, amely több százmillió forint támogatást ad egy újságíró-akadémia létrehozásához, működtetéséhez. A magyar médiaegyensúlyba beavatkozó Demokráciai, Emberi Jogi és … Olvass tovább
Idehaza nem sikerült, így Brüsszelben próbálja legyőzni a Fideszt az ellenzék
A magyar baloldal európai képviselői megint hazájuk ellen szavaztak. Ilyen ellenzéket az ellenségeinknek sem kívánunk! De a baloldalnak sem! Évek óta azért dolgoznak, hogy megvonják a magyar embereknek járó uniós forrásokat. Úgy vélekednek ugyanis, hogy minél rosszabb az országnak, annál rosszabb a kormánynak, így talán jobb lehet nekik. Régi módszer … Olvass tovább
Dobrev szerint „győzelem a magyaroknak”, ha nem kapnak forrást
416-an hazánk ellen, 124-en hazánk mellett szavaztak. Az Európai Parlament megszavazta: nem elégséges a 17 vállalás teljesítése hazánk részéről. A szavazás eredményéről először – nem meglepő módon – Daniel Freund és Dobrev Klára adott hírt. Freund szerint „az uniós forrásokat be kell fagyasztani a demokrácia helyreállításáig!”, Dobrev pedig így kommentálta a szavazás eredményét: … Olvass tovább
Újra (ki)készül Gyurcsány
A Jobbik szerint „nem random bejelentések” kellenek, a szakértők politikai manővert sejtenek Gyurcsány Ferenc „sejtelemes” bejegyzése mögött. „Újra készülünk” – írta sejtelmes minapi Facebook-bejegyzésében Gyurcsány Ferenc, majd azzal fokozta a feszültséget, hogy közölte, lesz mit nézni december 2-án 18 órától. A nyáron már volt egy hasonló akciója a DK elnökének, … Olvass tovább
Gyurcsányék rezsimentő alapot indítanak
Erős államról beszélt a Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormányának vezetője szombaton Budapesten, pártja XII. kongresszusán, ahol rezsimentő alap indítását jelentette be. Dobrev Klára a rezsimentő alapot úgy írta le, hogy minden magyar állampolgárt arra kért: aki tud, segítsen mások decemberi rezsiszámlájának kifizetésében. Úgy fogalmazott, ha elegendő pénzt gyűjtenek össze, akkor sok … Olvass tovább
Dobrevék inkább hallgatnak a Szegiben található könyvelőcégről
A Demokratikus Koalíciónál inkább hallgatnak a kényes témákról, így a Magyar Nemzetnek arra a kérdésére sem válaszolt a párt, amely azt firtatta, hogy miért van ugyanazon helyiségben és épületben, a borsodi Szegiben a DK kifizetőhelye és a DatAdat könyvelési anyaga. Pusztán véletlen-e, hogy a Demokratikus Koalíció EP-képviselőinek ugyanott van a … Olvass tovább
Gyurcsányék Rákosiék nyomdokában
Emlékezünk. Ismét emlékezünk azokra, akik az életüket adták a magyar szabadságért, akik bátran szembeszálltak a gyilkos kommunista rezsimmel, akik kilátástalan harcot vívtak a szovjet hadi gépezet ellen. 1956 mártírjaira emlékezünk – és egy 50 évvel későbbi diktatúra ámokfutására is. Vannak, akik szerint kiüresedett ez a nap, rég volt, felejtsük már … Olvass tovább
Dobrev kontra szellemi honvédők
Egy évvel ezelőtt nemzeti ünnepünkön, október 23-án, az 1956-os forradalom jelképes eszközén, egy Csepel teherautó platóján az emlékező magyarok élén haladhattam. Megtisztelő volt, hogy mellettem tudhattam Völgyesi Miklóst és Zétényi Zsoltot, hazánk két emblematikus szellemi honvédőjét. A többszázezres sokaság méltóságteljesen, büszkén és emlékezve haladt a Szabadság hídtól az állami ünnepség … Olvass tovább
Színfalak mögött zajlik az igazi előadás
Szoktam volt mondani: nem baj, ha beteg az ember, fő, hogy egészség legyen! Azonban lassan belebetegszik az egyén a mai politikai és közéletbe. Háború, szankciók, infláció, az ember mindennapi életét átitatja a politikai csatározás. Miközben az európai politikai elit igyekezett évtizedekig jólétet teremteni az embereknek, valakik úgy döntöttek, ennek véget … Olvass tovább