Az európai minimálbérrendszer a munkavállalók mindössze öt százalékának hozna érdeminek kevéssé nevezhető béremelkedést – írja a Magyar Nemzet.
Dobrev Klára
150 ezer a nyugdíjasoknak: Gyurcsányé ledobta az ígéretbombát
A 2002-es választások előtt az MSZP – akkor még Gyurcsány nélkül – a következőket ígérte a választóknak: az első száz napban jelentős fizetésemelést kapnak a közszférában dolgozók, lesz 13. havi nyugdíj. Majd meglebegtették azt, hogy egyes gyógyszerek és a tankönyvek ingyenesek lesznek, a munkahét pedig 38 órából fog állni. A … Olvass tovább
Nagy népbutítás a svájci indexálás ígérete
Gyurcsányné és pártja, de a többi ellenzéki rohamosztag egy része is kéjes gyönyörrel mutogat Svájcra (éppen úgy, ahogy anno a Szovjetunióra mutogattak) és elérendő vívmányként vizionálják a nyugdíjak „svájci indexálását. Csak éppen azt hallgatják el szemérmesen, hogy a módszer bevezetésével a költségvetés és nem a nyugdíjasok járnának jól. A svájci … Olvass tovább
Gyurcsányné ügyében nyomoz a rendőrség
A bűntett gyanújának a neve: tartozás fedezetének az elvonása. Budai Gyula országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére válaszul Polt Péter legfőbb ügyész azt közölte vele, hogy a Központi Nyomozó Főügyészségen 2021. január 26-án tett feljelentése alapján a rendőrség nyomozást rendelt el. Ami tény: 2017. március 17-én Dobrev Klára vezérigazgató, az Altus Portfólió … Olvass tovább
Kötter Tamás: Bandi feláldozná az országot az Apró-villa oltárán
A Momentum elnöke gazdájához dörgölőzik és szinte jobban drukkol a gazdasszony sikerének, mint saját magáénak.
#TeamDobrev – ha már magyarul nem megy
Bár ami azt illeti, nem ment ezeknek sosem magyarul. Csak annyi a különbség, hogy csillogó tekintetüket mostanság nem Moszkva, hanem Brüsszel felé fordítják. Persze nem mindenkinek csillog, van akinek párás. Például Dobrev Klára férjének. A DK tegnap délután 15:00-kor mutatta be online Facebook rendezvényén a párt miniszterelnök-jelölt-jelöltjét, aki nem más, … Olvass tovább
Igazi férfi?
Dobrevnek csak személyeskedésre futja? Tényleg? Mindössze ennyi a mondanivalója? No persze az európai minimálbér, meg nyugdíj mellett. És természetesen az Európai Egyesült Államok hagymázas lázálmát se felejtsük ki a sorból! Gyurcsány Ferencné, alias Dobrev Klára ma ezt találta kiírni a közösségi médiában: „Hallom, hogy Orbán Viktor szerint a lányokat, nőket, … Olvass tovább
Itt vannak az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek, a DK-é jó eséllyel DK
A DK anyák napján mutatja be miniszterelnök-jelöltjét, ám az esemény leírása alapján jó esély van arra, hogy Dobrev Klára lesz az. Május 2-án 15 órakor a Demokratikus Koalíció bemutatja a miniszterelnök-jelöltjét – derül ki a párt által megosztott Facebook eseményből. A párt miniszterelnök-jelöltjét a következőképpen írják le: Anyák napján bemutatjuk … Olvass tovább
Lesz ami lesz, Gyurcsánynénál az már volt
A DK honlapján jelent meg! Hát úgy látszik csak a DK-s szavazatokra számítanak, a többiek már nem is érdekesek, mert olyan hatalmas a táboruk. Reméljük csak a DK-sok fognak szavazni Klárára! Ígéretekkel teli a padlás és amit Gyurcsányné ígért – ahogy az látható – azt be is tartotta! Akkor miért … Olvass tovább
A magyar baloldal hadat üzent a tudománynak
A populista ígéretek és üzenetek veszélybe sodorják az emberek egészségét, létbizonytalanságot teremtenek és aláássák a demokráciát. A populizmus egy régi fogalom a politikában, magát a jelenséget egy sajátos politikai stílus is jellemzi, és ez – oly módon, amely önmagában nem elítélendő, mivel ez bármely politika hosszú távú célja – a … Olvass tovább