Irán ámokfutásba kezdett a Közel-Keleten

irán-izrael-háború

Irán brutális bosszúhadjáratot indított szomszédai ellen. Az akció során több olyan országot ért – drón és rakétacsapás– légitámadás, akik szövetségben állnak az Egyesült Államokkal. Donald Trump nemrég erősítette meg Ali Hamenei iráni legfelsőbb vezető halálhírét. Az ajatollah az Egyesült Államok és Izrael közösen vezetett katonai megelőző csapásának egyik célpontja volt. … Olvass tovább

A Liget Budapest Projekt világelső!

Most már biztos, hogy a kormány tönkretette a Városligetet. Szörnyű hely lett belőle, ahol úgy kiirtották a fákat, hogy több lett, mint volt. Úgy beépítették a területet, hogy most aki csak teheti, oda jár kikapcsolódni – és csodálni azt, hogy a romokból hogyan lettek gyönyörű és hasznos épületek. Ez maga … Olvass tovább

Szörnyű, a kormány már megint építene valamit!

karácsony-gergely

Karácsony ki is akadt rendesen, ami érthető, hiszen így még élesebben rajzolódik ki saját tehetetlensége, melynek egyenes következménye a főváros lerohasztása. A főpolgármester nem fogadta kitörő örömmel azokat a terveket, amelyek szerint a dubaji Burdzs Kalifa nevű toronyház tulajdonosa hatalmas felhőkarcolókat húzna fel a budapesti Rákosrendezőn. Szerinte épp elég baj, … Olvass tovább

A budavári DK-s alpolgármester titkos élete

Miközben Csobánczy Gábor budavári DK-s alpolgármesternek a vagyonnyilatkozata szerint semmije nincs, a Mediaworks Hírcentruma górcső alá vette a politikushoz köthető céghálót, és kiderült, hogy napi szinten működtet egy több cégből álló, több száz milliós vagyonnal rendelkező cégcsoportot. A politikusnak van Szlovákiában bejegyzett társasága, vezető pozícióban volt egy Dubajban működő, adóelkerülést … Olvass tovább

Építkezés egy csepp víz nélkül Dubajban

Forrás: MTÜ

Dubaj koronahercege, Sheikh Hamdan bin Mohammed bin Rashid Al Maktoum látogatást tett a Dubaji Világkiállítás Magyar Pavilonjában. A 15 legkülönlegesebb épület közé bekerült pavilon a koronaherceget is lenyűgözte – derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleményéből. Dubaj koronahercegét november 2-án 40 fős delegáció kísérte a Dubaji Világkiállításon a Magyar … Olvass tovább

Abszurdisztán: egy reménytelen kleptokrácia nyugati milliárdokból

Forrás: Shutterstock

A nyugati országok, főleg az Egyesült Államok és Nagy-Britannia milliárdokat pumpált Afganisztánba az elmúlt években, de ezzel az ellenkezőjét érték el annak, amit akartak. Új társadalmat akartak építeni, ehelyett a rengeteg pénzzel csak elősegítették a korrupciót, ami a tálibok visszatérésének melegágya lett. Milliókat költöttek iskolákra, amelyek összedőltek, vagy nem volt … Olvass tovább