Elon Musk dollármilliárdos technológiai vállalkozó Neuralink nevű, az agyba ültethető chip fejlesztéséről ismert startupja bejelentette, hogy engedélyt kapott a fejlesztés kipróbálására önkénteseken. A cég közleménye szerint független vizsgálóbizottság adott zöld utat az első humán klinikai kísérletekhez.
egészségügy
Fontos változás az EgészségAblak mobilalkalmazásban
Családbarát elemmel bővült az EgészségAblak mobilalkalmazás a legutóbbi fejlesztésnek köszönhetően. A szülők mostantól a gyermekeik fiókjába be tudnak lépni, illetve a felnőttek az idősebb szüleik dokumentumaihoz is hozzáférhetnek meghatalmazás révén, amely akár ismerősnek is adható például receptkiváltás miatt.
Ma már nem kell belehalni egy rosszindulatú daganatba!
Folyamatosan szűrik az örökletes rákbetegségben szenvedők családtagjait a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központjában. Az egész országból felkereshetik a PTE onkológiai központját azok, akiknek családjában előfordult daganatos megbetegedés, és tartanak a rák öröklődésétől.
Bárki jelentkezhet ingyenes, új eljárású, vágás nélküli zöldhályogműtétre
Magyarországon elsőként gyógyítják vágás nélkül, lézersebészeti eljárással a zöldhályogot a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikáján.
Bezzegrománia: Gyerek a sérv mögött, avagy az örök korrupció és tragédiák sora
Egy kismama meghalt a nemtörődömség miatt, egy másik azt sem tudta, hogy terhes – de ami még rosszabb, az orvosok sem tudták. Hogy történhet meg mindez? Az embernek gyakran elkerekedik a szeme, ha a belföldi híreket böngészi. Na jó, persze, a külföldi hírek kapcsán sincs ez másképp mostanában, de a … Olvass tovább
Szépülnek a vidéki rendelők, a Magyar Falu Program az orvoshiányt is képes enyhíteni
A kormány addig fejleszti a falvakat, amíg kellően ösztönző lesz az ott született fiatalok számára, hogy szülőfalujukban maradjanak, otthont teremtsenek maguknak és családot alapítsanak. Eddig 600 orvosi rendelőt újítottak fel a Magyar falu program forrásaiból – mondta a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa csütörtökön Seregélyesen. Gyopáros Alpár a mezőföldi … Olvass tovább
Szociális intézményekbe kerül az idősek szakápolása
A szakápolási központba kórházi tartózkodás után kerülnek be olyan betegek, akiknek az otthoni ápolása meghaladja a család erejét, vagy állapotuk miatt nem alkalmasak az önellátásra.
Már nem kell aggódni, ha az ujjlenyomatunkat kérik
Egy ujjlenyomattal bárki hozzáférhet az összes leletéhez, laboreredményéhez, zárójelentéséhez, minden más egészségügyi dokumentumához. Az alkalmazás népszerű, eddig 360 ezer receptet töltöttek le azon keresztül. Eddig 2,3 millióan töltötték le telefonra az EgészségAblak applikációt, illetve több mint 2 millió leletet is letöltöttek, így már minden magyar ember egyetlen ujjlenyomattal elérheti az … Olvass tovább
Pár mondatban a heveny csalánkiütésről (s egy újabb tévhit eloszlatása)
Az allergiás eredetű megbetegedések gyakoribbá válását a szakirodalmi adatok már régóta alátámasztják. Saját tapasztalataink is megerősítik azt a tényt, hogy ezeknek a kórképeknek a gyakorisága jelentősen növekedett az elmúlt pár évtizedben. Ide sorolhatjuk a döntően bőrtünetekkel kísért atopiás betegségeket, a légúti tünetekkel járó pollenallergiákat, s a gasztrointestinális tünetek széles spektrumát okozó táplálkozási allergiákat is.
Júliustól 18 százalékkal emelkedik az ápolók bére
Júliustól 18 százalékkal emelkedik az ápolók és az egészségügy nem gyógyító területein dolgozók alapbére – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. Takács Péter elmondta, a háború és a szankciók okozta, rendkívüli kiadások ellenére – a kormány korábbi vállalásának megfelelően – folytatódik az egészségügyi szakdolgozók és az egészségügy … Olvass tovább