A miniszterelnök szerint az ellenzéki pártoknak nem könnyű, különösen ha a kormány sok dolgot csinál. Ilyenkor az ellenzéknek két lehetősége van, vagy konstruktív, vagy legyint az egészre és inkább a provokációk felé fordul. Orbán Viktor hangsúlyozta: az az abszurd helyzet áll elő, hogy a tüntetők még a hidakat is lezárják, közben pedig azt mondják, hogy Magyarországon vége a demokráciának, és nem lehet többé gyülekezni, miközben éppen gyülekeznek.
Kövér László: A baloldal olyan állapotot akar kreálni, hogy ne lehessen választást tartani
Kövér László a Harcosok órájának hétfői vendége volt, az Országgyűlés elnöke álhírekről, gyűlöletkeltésről, az ellenzék parlamenti akcióiról, a választási felkészülésről és az európai háborús rettegésről is beszélt az adásban. Elsőként az aradi vértanúkról volt szó. Emlékezetes, október 6-t az Orbán-kormány nyilvánított nemzeti gyásznappá. – Innen vezetett el az út a … Olvass tovább