Új, két részből álló gyármentő program indul

minimálbér szakma szakmunka gyár üzem

Újabb segítséget kapnak a bajba került hazai cégek, 200 milliárd forintos keretösszeggel gyármentő garancia- és hitelprogram indul. A program két részből áll és jövő januártól lehet rá jelentkezni – számolt be az M1 Híradó. A kormány az októberben meghirdetett gyármentő program részeként november 15-től megálljt parancsol a kamatemelkedéseknek. „Egy vállalkozás … Olvass tovább

EBESZ korábbi vezetője: Hiba azt gondolni, hogy az oroszokat ki lehet vonni a globális egyenletből

Globális mindenhatók helyett felelős nemzetállamokat, a biztonságos világ ugyanis nem a birodalmakkal kezdődik – figyelmeztet Mark Milosch amerikai történész. A kisállamok szemszögéből már tisztán látszik az, hogy bár a nagy erőcentrumok az igazság nevében lépnek fel, valódi céljuk az önérdek, az adott birodalmat irányító elit érdeke. A Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjút Mark Milosch amerikai jogász, történész, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) korábbi vezetője, aki korábban az amerikai Kongresszus külpolitikai szakértőjeként is dolgozott.

Olvass tovább

Szijjártó: nem fogadunk el a magyar érdekeket veszélyeztető uniós szankciókat

Szijjártó-atv

Magyarország nem fogad el olyan uniós szankciós csomagokat, amelyek veszélyeztetik az ország érdekeit, például az energiabiztonságát – erről beszélt a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. Szijjártó Péter emlékeztetett arra, hogy az orosz-ukrán háború kitörése utáni napokban az első Oroszország elleni szankciós csomag előkészítésekor Brüsszelben arról … Olvass tovább

Kövér: A szankciós politika magas inflációt, energiaválságot és recessziós veszélyt hozott

Forrás: magyarhirlap.hu

Az a szankciós politika, amely Európában a háborúra válaszul megfogalmazódott, valójában magas inflációt, energiaválságot és recessziós veszélyt idézett elő – jelentette ki az Országgyűlés elnöke szombaton Orosházán.

Olvass tovább

Varga Mihály: A lengyelek kétszer olyan dühösek Brüsszelre, mint mi

Varga Mihály-Pasarét

Nincs könnyű helyzetben Magyarország, de igyekszik csökkenteni a polgárok terheit, és mindenképpen kimarad a háborúból. Varga Mihály pénzügyminiszter foglalta össze a kormány stratégiáját, a Pasaréti Közösségi Házban tartott előadásában péntek délután, amelyen szóba kerültek elsősorban a szankciók, az energiaválság, valamint a brüsszeli források is – olvasható a Mandineren. A szankciók … Olvass tovább

Gulyás: a kormány nem támogatja az energiaellátás biztonságát veszélyeztető uniós javaslatokat

Gulyás kormányinfó

A magyar kormány minden olyan uniós javaslatot támogat, amely az energiaárak csökkenéséhez vezet, de azt nem támogatja, amely az ellátásbiztonságot felszámolja – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Olvass tovább

Orbán Viktor: Nem hagyjuk, hogy a brüsszeli szankciók tönkretegyék a magyar gazdaságot!

orbán szankciók

A miniszterelnök közösségi oldalán nyomatékosította álláspontját. A kormányfő azt írta: „Nem hagyjuk, hogy a brüsszeli szankciók tönkretegyék a magyar gazdaságot!” Orbán Viktor szerint „azzal nem segítünk Ukrajnának, ha tönkretesszük az európai gazdaságot. Az elhibázott brüsszeli szankciók ezzel fenyegetnek. Ideje kijavítani a hibákat!” – áll a kormányfő által feltöltött piktúrán. Forrás: Orbán Viktor Facebook … Olvass tovább