Örök nyugalomra helyezték Mádl Dalmát

Mádl Dalma temetése

Eltemették Mádl Dalmát, Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök feleségét, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövetét kedden, Budapesten, a Fiumei Úti Sírkert Nemzeti Emlékhely 28-as parcellájában. Mádl Dalma életének 89. évében, október 22-én hunyt el. Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete búcsúbeszédében azt mondta, a megrendülés és bizonyosság együtt van jelen … Olvass tovább

Erdő Péter: „Hálát adva áldást mondott” – Elkezdődik a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

Fotó: IEC 2020

Az alábbiakban Erdő Péter bíboros, prímás írását olvashatják az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) kezdete kapcsán, amely az Új Ember 2021. szeptember 5–12-i összevont számában jelent meg. Amikor Ferenc pápa 2016-ban Budapestet jelölte ki a következő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus színhelyéül, igen megörültünk, de meg is ijedtünk. Nemcsak azért, mert megéreztük, hogy milyen … Olvass tovább

Rászorulókat látott vendégül Erdő Péter

Fotó: MH/Katona László

Szeretetvendégséget tartottak szombaton, az Eucharisztikus Világkongresszust megelőzően Budapesten, a II. János Pál pápa téren, ahol a terített asztalok mellett Erdő Péter bíboros áldásával kezdődött a vendéglátás. A 2022 plusz ma reggel adta közre a bíborossal – az Origon – készült interjút, amelyben jelezte a ma déli szeretetvendégséget. Az eseményről a Magyar … Olvass tovább

Kubik: Millió szív énekelje az Úr dicsőségét

Fotó: mandiner.hu

Egy ilyen nehéz év után ez a kongresszus új lehetőséget jelent az egész világnak: összehozza a közösséget, a hitet gyarapítja, és kiutat mutat – mondja Ürge-Vorsatz Diána, egyike a szeptemberi budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tizenkét hírnökének. Magyarország 2021. szeptember 5-12. között ad otthont a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak, amelynek záró szentmiséjén … Olvass tovább