„A feltaláló” a Dunán

A Magyar Örökség Díjjal, Széchenyi-díjjal és Magyar Köztársasági Érdemrenddel is elismert id. dr. Béres József kutató 15 évvel ezelőtt pontosan ezen a napon, 86 éves korában halt meg. A Béres csepp megalkotójáról tavaly bemutatott A feltaláló című mozifilm március 26-án este 22 óra 20 perctől látható a Duna Televízió csatornáján. A Projekt Film és … Olvass tovább

Barátság és emlékezés

Március 23.-a és 24.-e kiemelkedő nap a lengyelek számára. 23.-án a Lengyel-Magyar Barátságot ünneplik és ünnepeljük mi is, egy nappal később azonban tragédiákra emlékeznek, ez a nap ugyanis a Zsidókat Mentő Lengyelek Nemzeti Emléknapja. A lengyel–magyar barátság napjának (lengyelül Dzień Przyjaźni Polsko-Węgierskiej) története 2006. március 24-ig nyúlik vissza, amikor Lech … Olvass tovább

A zarándoklat dokumentumfilmje Rómában

Tervek szerint májusban Rómában tartják a Tolvaly Ferenc Szent Ignác útja – Camino Ignaciano című dokumentumfilmjének nemzetközi bemutatóját; a film négy fiatal zarándok belső lélekútját követi nyomon. Tolvaly Ferenc rendező Balázs Zsuzsa újságíróval közösen írt forgatókönyvéből készült Szent Ignác útja – Camino Ignaciano című zarándokfilm magyarországi premierjét szeptemberre, a Nemzetközi … Olvass tovább