Fricz Tamás: A német külügyminiszter magasról tesz arra, hogy mit akarnak az emberek

Annalena Baerbock, a Zöldek üdvöskéje, egyben német külügyminiszter a minap azt mondta, hogy nem érdekes, mit gondolnak a német választók, inkább az ukrán emberekért kell aggódnia a kormánynak. Ez igen, hölgyem! Köszönet a vallomásért! Amit mondott, az végre annak a világos deklarálása 2022-ben, hogy a globális elit tagjai számára a … Olvass tovább

Fricz Tamás: Brüsszel és a Soros-hálózat együtt támadja Magyarországot

soros györgy

Nemrég olvastam valahol egy találó megjegyzést: kellene már új összeesküvés-elméleteket kitalálni, mert az eddigiekről már mind kiderült, hogy igazak… Az a megállapítás például, hogy a Magyarország elleni, sajtóban, médiában megjelenő támadásokat az unió, ezen belül is főleg a brüsszeli elit, a bizottság és az Európai Parlament, valamint a Soros-féle hálózat … Olvass tovább

Fricz Tamás: Ilyen (is) lehet a világ 2030-ban

világgazdasági fórum World Economic Forum

Semmi különös meglepetés nem várható 2030-ban, csak az, amit az érintettek – a globális elit tagjai, szervezetei – már egy ideje nem titkolnak, sőt már nyíltan beszélnek: ekkorra akarják bevezetni az új világrendet (New World Order) a világkormányzással (World Government). Erről az évszámról nem érdemes immáron „rejtélyeskedve” beszélni. Sőt nagyon … Olvass tovább

Fricz Tamás: Klaus Schwab, a leninista

Ki is az a Klaus Schwab?

Bizonyára már sokan tudják: a világuralomra törő globális elit egyik meghatározó tagja. Az 1971-ben alakult Világgazdasági Fórum (WEF) alapítója, s azóta is az elnöke. 83 éves közgazdász, Henry Kissinger egykori tanítványa, aki mesterének és mentorának tartotta és tartja a még ma is aktív, 99 éves volt amerikai külügyminisztert.

Olvass tovább

Fricz Tamás: Ha az Európai Parlament és a Biden-féle USA a barátunk, akkor minek ide még ellenség?

Ursula von der Leyen Európai Parlament

Nem akarunk belemenni abba, hogy lábon lőjük magunkat a globális, 15 százalékos társasági adóval, mert ez a gazdasági növekedésünket és fejlődésünket korlátozná és állítaná meg. Erre válaszként az Egyesült Államok kicsit fáradtnak látszó elnöke, Joe Biden úgy dönt, hogy felmondja a Magyarországgal még 1979-ben, tehát az ereje teljében lévő diktátorral, … Olvass tovább

Fricz Tamás: Előre a világkormányért! Éljen a Szép Új Világ! Éljen a Tripartit Bizottság (is)!

Mondhatnám azt is, némi iróniával: föl, föl, ti urai a földnek! Föl, föl, ti éhes elitek! Bocsánat a túlzott állelkesedésért, de kénytelen vagyok önöket, kedves Olvasók, arról tájékoztatni, hogy a legfontosabb globális háttérerők csoportjai, szervezetei sorra-rendre tartják magasztos röptű összejöveteleiket, ahol sorra-rendre megvitatják, hogy milyen jövőt is szánnak nekünk – … Olvass tovább

Vétójog nélkül diktatúra lesz

Fotó: Somfai Sándor / Demokrata

Ha a globalista-liberális fősodor, a brüsszeli elit eléri ezt a célját, akkor az Európai Unió egy központilag irányított birodalommá válik. Fricz Tamás politológus írása. Ha a globalista-liberális fősodor, a brüsszeli elit eléri ezt a célját, akkor az Európai Unió egy központilag irányított birodalommá válik. „Ursula von der Leyen, az Európai … Olvass tovább

Fritz Tamás: Mire megy ki a játék? – videó

fotó: Illyés Tibor/MTI)

Az elmúlt hónapok, évek tapasztalatai alapján kijelenthetjük, hogy az Európai Bizottság egyre kevésbé veszi figyelembe az uniós szerződésekben szereplő jogi alapvetéseket. Ez nem más, mint a lopakodó föderalizáció, sok egyéb mellett erről szól az orosz olajra kivetendő adó ötlete is. Fricz Tamással beszélgettünk.  

Fricz Tamás: Horn Gábor szerint a piac az Isten

horn gábor

Horn Gábor, a Gyurcsány-kormány volt államtitkára, valahai SZDSZ-es politikus egyszerűen fel van háborodva amiatt, mert az osztrákok és más szomszédos országokból érkezők nem részesülhetnek a hazai benzinárstop előnyeiből. Vagyis, nagyon nem ért egyet azzal, hogy a magyar autósok érdekeit képviseli a magyar állam, és nem a külföldiekét.

Olvass tovább

Fricz Tamás: Az Orbán-kormány önvédelmi fegyverkezésbe kezd

fotó: Illyés Tibor/MTI)

„Az ötödik Orbán-kormányt a háború határozza meg. A Magyar Honvédségnek minden eshetőségre fel kell készülni, hangsúlyozom mindenre. A történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy felkészültnek kell lennünk.” Fricz Tamás politológussal, a Civil Összefogás Fórum szóvivőjével beszélgetett a Vasarnap.hu. – Hogy látja mennyire válságkormány az ötödik Orbán-kormány? – Maximálisan, de erre nagy … Olvass tovább