A biztonsági őrök a nyakánál fogva vezették ki a Tisza Párt politikusát hajnal négy óra környékén egy budapesti „ötcsillagos” klubból, ahova a testőrei kíséretében érkezett. Több szemtanú egybehangzó állítása szerint Magyar nagy mennyiségű szeszesital elfogyasztása után órákon át agresszívan, garázda módon viselkedett, a nőknek szexuális ajánlatokat tett.
garázdaság
Ifj. Lomnici Zoltán: Gyurcsány Nyugaton már könnyen pórul járhatott volna
Magyarországon ennek ellenére több baloldali politikus „a mártír szerepét játssza el” – mutatott rá az alkotmányjogász. A Fővárosi Ítélőtábla a héten kihirdetett ítéletében részben megváltoztatta az első fokú ítéletet és nemcsak választás rendje elleni bűntettben és garázdaságban, hanem testi sértésben is bűnösnek találta Varju Lászlót. Az első fokon kiszabott büntetési … Olvass tovább
Ifj. Lomnici Zoltán: Morális és politikai felelőssége is van Varju Lászlónak
Ennek alapján pedig meg kellene fontolnia a lemondását a parlamenti mandátumáról. Tegnap óta bírósági is ítélet is van arról, hogy a DK-s képviselő garázda bűnöző, ugyanis Varju Lászlót garázdaság, testi sértés és választási csalás miatt jogerősen is bűnösnek mondta ki a Fővárosi Ítélőtábla. A garázdaságot és a testi sértést az … Olvass tovább
Hordággyal rontott a mentőkocsira, el is bocsátották, a drukkerekkel együtt
Az egész mentőszolgálatot járatták le otrombaságukkal: a brutálisan az esetkocsira „támadó” és az őt buzdító kollégái is. Két videón is látszik, hogy egy mentőállomás udvarán egy mentős szétver egy több mint húszmillió forintot érő rohamkocsit. A rongálást maguk az állomás dolgozói vették videóra, s a felvételen az is hallatszik, hogy … Olvass tovább
Bűnösnek mondta ki a bíróság a DK-s Varju Lászlót garázdaságban és a választás rendje elleni bűntettben
A képviselőt 900 ezer forint pénzbírságra ítélte a Fővárosi Törvényszék az ellenzék 2018 decemberi MTVA épületében megvalósított botrányokozása kapcsán, valamint egy független képviselő befolyásolása miatt. Varjunak a 474 ezer forintos perköltséget is meg kell fizetnie. Az ügyvédi perbeszéddel valamint Varju László utolsó szó jogán való felszólalásával, majd ítélethirdetéssel folytatódott ma … Olvass tovább