Till Tamás szülei nem kérnek a gyilkos bocsánatkéréséből

F. János-letartóztatása

Megszólaltak a bajai kisfiú szülei gyermekük feltételezett gyilkosáról. Ha a férfi, aki Till Tamás életét kioltotta, levelet írna nekik, el sem olvasnák. Nem kíváncsiak Till Tamás szülei fiuk gyilkosára. Mint ismeretes, 24 év után előkerült a 2000 óta eltűntként keresett kisfiú holtteste egy bajai tanya melléképületének betonja alól. A rendőrség … Olvass tovább

Till Tamás gyilkosával már ifjúkorában sem volt minden rendben

F. János-letartóztatása

Mindig a fiatalabb gyerekek társaságát kereste, mondják róla, akik ismerik. Szomszédai, bár Jánost undok embernek tartották, mégis megdöbbentek, amikor megtudták, mit tett 24 évvel ezelőtt. Megtalálta Till Tamás gyilkosának gyermekkori ismerősét a Bors: a férfi szerint F. János már tinédzserként is agresszív és furcsa volt. A lapnak nyilatkozó informátor úgy … Olvass tovább

Elfogta a rendőrség Till Tamás gyilkosát

Till Tamás

Körözést adott ki a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség F. János, a bajai 11 éves kisfiú gyilkosa ellen csütörtökön, azonban röviddel később már azt tudatták a hatóságok, hogy a férfit elfogták. Elfogták a Till Tamás meggyilkolásával gyanúsított férfit – mondta el Kövecs Máté, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön 16 óra … Olvass tovább

Nincs igazság a földön – megszólalt Till Tamás édesanyja

Till-Tamás-Temetése

A szülők csalódottak a nyomozás miatt. Megrázta és felháborította Till Tamás szüleit, hogy fiuk gyilkosa a november végi tanúvallomása után szabadon távozhatott a rendőrségről. Az elkövető ugyanis fiatalkorúként követte el tettét, így a gyilkossági ügye 2015-ben elévült. A szülők elmondásuk szerint fiuk halálával már megbirkóztak, de azzal, hogy gyilkosa nem … Olvass tovább

Borzalmas gyilkosság áldozata lett a BBC kommentátorának családja

London

A BBC rádió vezető kommentátora, John Hunt felesége és két lánya vesztette életét, amikor egy ember az otthonában támadt a családra. A 61 éves Carol Hunt, a 28 éves Hannah Hunt és a 25 éves Louise Hunt a rendőrség szerdai tájékoztatása szerint előző éjjel vesztette életét „számszeríj és valószínűleg egyéb … Olvass tovább

Én az örök élet mellett teszem le a voksom – Bagdy Emőke a fia meggyilkolásáról beszélt

Fotó: magyarhirlap.hu

Dolgozik, előadásokat tart, célt és értelmet talált az életben a fiát a közelmúltban tragikusan elveszítő Bagdy Emőke. Az ország egyik legnevesebb pszichoterapeutája egy Vujity Tvrtkónak adott interjúban beszélt arról, hol tart most a gyászfeldolgozásban, és mi segített neki az elmúlt időszakban. Tavaly október végén több késszúrással megölték Bagdy Emőke fiát, … Olvass tovább

Egy kétéves kislány meggyilkolása hozhatja vissza Szerbiába a halálbüntetést

szerb-rendőrség-keresi-dankát

A gyereket előbb elütötték, majd megfojtották, holttestét pedig elrejtették. A szerb államfő visszavezetné a halálbüntetést, ez azonban az ország uniós integrációját is leállíthatja. Egy kétéves kislány kegyetlen meggyilkolása kapcsán került előtérbe Szerbiában a halálbüntetés visszavezetésének lehetősége. A javaslattal Alekszandar Vucsics államfő állt elő, és várhatóan a lakosság körében is nagy … Olvass tovább

Hollandiában nem életbiztosítás bevándorlást ellenző politikusnak lenni

Pim Fortuyn

Ezt bizonyítja Pim Fortuyn esete, akit azért gyilkoltak meg, meg ellenezte a migránsok betelepülését. Pánik és idegroham lett úrrá Brüsszelben, miután a minapi holland parlamenti választásokat a bevándorlásellenes Geert Wilders pártja nyerte meg. Az eurokraták attól rettegnek, hogy megismétlődik a két évtizeddel ezelőtti migránsellenes érzelmek fellángolása, amelynek vezéregyénisége Pim Fortuyn … Olvass tovább

A világ szerint ezek lennének Izrael békepartnerei (videó)

Ciszjordánia kivégzés

Ciszjordániában palesztinok végeztek ki két palesztin férfit, mert szerintük azok együttműködtek Izraellel. Az egyik palesztin fegyveres csoport tagjai péntek este kivégzett két férfit a ciszjordániai Tulkarem városában, akiket azzal vádoltak, hogy együttműködtek Izraellel, miközben a tömeg éljenezte a gyilkosságokat és Allahu akbárt kiáltozott. Egy palesztin újságíró a palesztin menekülttáborban névtelenséget … Olvass tovább