A magyar baloldal mindig cserbenhagyta a határon túli magyarokat. Eddig sem álltak ki a hagyományos nemzeti és nyelvi kisebbségek mellett és most is elérték, hogy az Európai Parlamentben ne születhessen kisebbségvédelmi határozat. Gyurcsánynéék mostani szavazatukkal megerősítették, amit Gyurcsányék már a 2004-es népszavazással bizonyítottak: bármikor hátat fordítanak a határon túli magyaroknak – írja a Magyar Hírlap.
Fricz Tamás: Az ellenzék nem ellenfél
Így az év végén érdemes arról néhány szót ejtenünk, hogy hogyan is áll Magyarországon a parlamenti ellenzék, milyen állapotban van és mire lehet képes. Először is induljunk ki abból, hogy vannak egy domináns párt uralmára épülő demokráciák, melyek jól működnek, és vannak olyan, szintén jól működő demokráciák is, ahol legalább … Olvass tovább