A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) a héten bejelentette, hogy visszavonta egy dokumentumfilm meghívását , amely a 2023. október 7-i Hamász-támadásokról szól. A döntés mögött állítólagos szerzői jogi aggályok állnak, mivel a filmkészítők nem szereztek engedélyt a filmben szereplő, Hamász-terroristák által készített felvételek felhasználására – írja a Times of Israel. A szervezők emellett „az esemény megzavarásának veszélyére” is hivatkoztak.
Veled, uram, de nélkülük
Keresztényüldözés pedig nincs. Jó, itt-ott iszlamista terroristák kiirtanak egy-egy keresztény közösséget, agyonlőnek néhány nem velük szimpatizáló arab és keresztény embert, előfordul, hogy szentmise közben mészárolják le a hívő keresztényeket, de üldözés, az nincs, ezért nem is kell foglalkozni vele. Hetek óta forr bennem az indulat, de próbáltam visszafogni magamat. Vártam, … Olvass tovább