Most dől el Magyarország XXI. századi történelmének iránya – írta le egy cikkében Horváth József nyugállományú vezérőrnagy, az Alapjogokért központ biztonságpolitikai tanácsadója, aki most a Civil Akadémia vendége volt. Nehéz lenne az állítással vitatkozni, mert ez az esztendő az uniós választások és az amerikai elnökválasztás fényében valóban sorsfordító lehet. De ki gondolta volna még egy évtizeddel ezelőtt is, hogy ennyire felbolydul, eszét veszti a világ egy része? Az átlagpolgár biztosan nem. És a szakértő?
Horváth József
Macron háborút kiterjeszteni akaró kijelentése semmiféle realitással nem bír – Horváth József volt a Civil Akadémia vendége
Veszélyes idők, sorsfordító esztendő. Erről szólt a Civil Akadémia legutóbbi estje, melynek vendége ezúttal Horváth József nyugállományú vezérőrnagy, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója volt.
Meghívó – Civil Akadémia Horváth Józseffel
Horváth József lesz a vendége a március 11-i Civil Akadémiának. A rendezvényt a Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége szervezi, vendége pedig Csizmadia László CÖF-CÖKA elnökének meghívására Horváth József biztonságpolitikai szakértő, az Alapjogokért Központ szakértője lesz. Veszélyes idők – ez a címe Horváth … Olvass tovább
Európában a óév búcsúztatását a terrorveszély árnyékolja be
A hírszerzők szerint Kölnben, Bécsben és Madridban van a legnagyobb esély arra, hogy iszlamista szervezetek megzavarják a szilveszteri ünnepségeket. A német hatóságok attól tartanak, hogy megismétlődnek a tavaly szilveszteri zavargások, amikor többségében migrációs hátterű fiatalok randalíroztak az utcákon, autókat gyújtottak fel, és az egyenruhásokra is rátámadtak. Emlékezetes, hogy szinte háborús … Olvass tovább
Horváth József: Ukrajnában mindennek szabott ára van, így az emberéletnek is
Miközben a fronton katonák százai halnak meg nap mint nap, ezalatt az, akinek pénze van, megvásárolhatta a szabadságát, az életét. Aki képes öt-tíz-tizenötezer dollárt kifizetni, azt nem viszik ki a frontra. Igazolást kap róla, hogy katonai szolgálatra alkalmatlan, és már el is hagyhatja az országot. Az ukrán akasztófahumor ezeket nevezi … Olvass tovább
Két robbanás rázta meg a Krímet Oroszországgal összekötő hidat, szakértők szerint orosz válaszlépés várható (VIDEÓVAL)
Hétfő hajnalban két robbanás rázta meg az Oroszországot a 2014-ben annektált Krím félszigettel összekötő hidat. A támadást Nógrádi György és Horváth József biztonságpolitikai szakértők értékelték. A robbantás azért történhetett, mivel felerősödtek azok a nemzetközi hangok, miszerint Ukrajnának végre sikereket kell felmutatnia a háborúban – magyarázta Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő … Olvass tovább
Kiemelt vezetőink védelme nem holmi úri huncutság
A Sándor-palota és a karmelita kolostor közvetlen környezetében rendszeressé váltak az erőszakos tüntetések. Az állam normális működését nem szabadna kockára tenni néhány politikailag motivált vágóképért. Az állam feladata, hogy gondoskodjon polgárai biztonságáról. A választók azt várják el a kormányuktól, hogy felismerje, beazonosítsa a külső és belső fenyegetéseket, majd megfelelő intézkedésekkel … Olvass tovább
Minket is lehallgatott az USA?
Friss hír, hogy az Economist szerint az Egyesült Államok magyar vezetőket is lehallgatott az elmúlt időszakban. Habár erről egyelőre nem tudunk többet, de ha annak idején lehallgatták Angela Merkelt, aki, esetleg, netalántán, ezáltal zsarolhatóvá vált (bár ez sem bizonyítható) meg is lehetnénk sértődve, ha éppen bennünket nem hallgatnának le. A … Olvass tovább
A NATO-BAN IS ZAVAROKAT OKOZHAT DELBOS-CORFIELD VÁDASKODÁSA
Semmilyen valóságalapja sincs Gwendoline Delbos-Corfield francia európai parlamenti képviselő Magyarországgal szembeni vádaskodásainak, és Magyarország szándékos lejáratása zavarokat okozhat a NATO-ban – jelentette ki Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője a Magyar Nemzetnek nyilatkozva. „Aki az unió és a NATO szövetségi rendszerén belül bizalmatlanságot kelt a titkosszolgálatokkal szemben, az bűnt … Olvass tovább
Csalóka reményeket kelthet, de hasznos az orvosi cannabis
A cannabistartamú készítményeknek helye lehet az onkológiai terápiában, viszont nem a hagyományos kezelések alternatíváiként, hanem az azokat kiegészítő, komplementer gyógymódokként, melyek a betegek életminőségének javítását célozzák – mondta el lapunknak Benyó Gábor. Az onkológus szerint a cannabisszármazék azért is hasznos, mivel „sok az egyben” gyógyszer, ezért egy széles körű szakmai … Olvass tovább