ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője szerint a Tisza Párt vezére minden valószínűség szerint tisztában van azzal, hogy büntetőjogi értelemben vékony jégen jár.
ifj. Lomnici Zoltán
Egyes közjogi tisztségviselők elleni erőszakos cselekmények közjogi megítélése
Az elmúlt napok eseményei középpontba állítottak a köztársasági elnök és a miniszterelnök státuszának közjogi védelmének egyes jogi kérdéseit. Kiindulópont, hogy az ELTE jogi karán oktató egyetemi tanárának azon kijelentése, hogy „fenyegetni, zsarolni kell a köztársasági elnököt”, nem csupán a közéleti normákat sérti, hanem büntetőjogi felelősséget is felvethet, mivel ezen megnyilvánulás … Olvass tovább
ifj. Lomnici Zoltán: Magyar Péter megjelenése óta durvult a közbeszéd az internetes térben
Magyar Péter megjelenése óta durvult a közbeszéd az internetes térben – erről beszélt ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a CÖF-CÖKA szóvivője a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában. Ifj. Lomnici Zoltán arról is beszélt, hogy ez a durvulás 2024. márciusa áprilisa környékén jelent meg.
Nagy árat fizethet Fleck Zoltán, miután Sulyok Tamást fenyegette
A balliberális jogszociológus a Tisza Párt egy rendezvényén fogalmazta meg botrányos véleményét, ami ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerin büntetőjogi felelősséget is felvethet. – A köztársasági elnök a nemzet egységét kifejező, az államszervezet demokratikus működését őrző közjogi méltóság. Ebben a minőségében a köztársasági elnök jogosult a miniszterelnök személyére javaslatot tenni, valamint … Olvass tovább
Hogyan lehet Nayib Bukele elnök mostantól akár élethosszig hivatalban?
Salvador – amely közjogi formáját tekintve prezidenciális rendszer – alkotmánya 1983 óta van érvényben, az alkotmánynak 274 cikke van, és ennek jelenleg a 154. cikkében szabályozzák az elnök hivatali idejét is, amelyet 2021-ben ötről hat évre módosítottak, de időközben jelentőségét vesztette.
OLAF: kiemelkedően az uniós átlag felett teljesít a magyar ügyészség
Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2024-es éves jelentése szerint a 2020 és 2024 közötti igazságügyi ajánlásokkal érintett büntetőügyekben a hazai vádemelési arány 67 % volt, ami lényegesen meghaladja az uniós vádemelési átlagot (39 %) adta hírül a Legfőbb Ügyészség. Az OLAF 2024-es jelentése a 2020 és 2024 között született … Olvass tovább
Jogerős: a CÖF-CÖKA nem használ közpénzt (videóval)
A Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítélete szerint alaptalan az, amit a Átlátszó állít a CÖF-CÖKA tevékenységével és gazdálkodásával kapcsolatban – hangzott el a Civil Összefogás Fórum keddi sajtótájékoztatóján, ahol szó esett arról is, hogy az államiság alapjait sértő besúgórendszert üzemeltet az Átlátszó, illetve arról, hogy a kereskedelmi multik uralma a társadalmat … Olvass tovább
A magánvagyonok elszámoltatásának politikai blöffje közjogi szempontból
Az Alaptörvény világosan kimondja, hogy a tulajdon szentsége és a jogbiztonság olyan alapvető érték, amelyet nem lehet politikai bosszúhadjárat kedvéért feladni. A baloldal, az újbaloldal és a posztnyilasok egyik kedvenc toposza a nemzeti nagytőkésekkel kapcsolatos aggályok folyamatos megfogalmazása. Egyik alapvető kiindulópontjuk, hogy az említett, a posztkommunista gazdasági rezsimet részben leváltó … Olvass tovább
A brüsszeli hatalmi elit így szorítja ki a patrióta erőket az EU-ban
A napokban a címben rögzített témában figyelemre méltó elemzés született Szájer József, a Szabad Európa Intézet igazgatójának tollából. A cikkben a szerző frekventált közjogi területekhez kapcsolódó gondolatokat vet fel a választási rendszerek alkotmányjogi megítéléséről, különösen arról, hogyan lehet összehangolni a demokratikus felhatalmazást a hatékony kormányzással. A szöveg nemcsak politikai véleményként, … Olvass tovább
Ifj. Lomnici Zoltán: Az ukrán propaganda vélhetően magyar médiumokkal is együttműködik
Kiadják a parancsot Kijevben, és magyarországi médiumok futószalagon gyártják a cikkeket… Az ukrán propaganda vélhetően magyar médiumokkal is együttműködik – ezt állította a Századvég Alapítvány tudományos igazgatója a Kossuth Rádió Nap Kérdése című műsorában. Legutóbb épp egy ukrán lap, az Európai Pravda főszerkesztője terjesztett alaptalan álhíreket Magyarországról köztük, hogy a … Olvass tovább