A választási szervek is segítették a politikai baloldal csalásait 2010 előtt

ifj. Lomnici Zoltán

A 2000-es évtizedben mind a magyar választási rendszer és a hozzá kapcsolódó jogszabályok, mind a választások rendjéért és tisztaságáért felelős alkotmányos intézmények működési gyakorlata hagyott maga után kivetnivalót. Klasszikus EBESZ-formulával élve, akár úgy is mondható, hogy a választások „free but not fair” körülmények között, azaz elvileg szabadon és demokratikus módon, … Olvass tovább

A magyarok emlékeznek a listázások sötét korára

ifj. Lomnici Zoltán

Az Origo.hu-n jelent meg az az interjú, melyben a portál többek között a tervezett gyermekvédelmi népszavazás jelentőségéről kérdezte ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogászt, a Civil Összefogás Fórum szóvivőjét, a Századvégjogi igazgatóját. A beszélgetés néhány részletét idézzük. A magyar választók 2022-ben népszavazás keretében adhatnak eszközt a kormány kezébe, hogy nemzetközi színtéren megvédhesse … Olvass tovább

Zétényi tanulmány a kommunizmus eddig elhallgatott áldozatairól (Videó!)

zétényi zsolt

Bemutatták Zétényi Zsolt jogász, volt MDF-es országgyűlési képviselő tanulmányát a kommunizmus eddig elhallgatott áldozatairól kedden Budapesten, a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) sajtótájékoztatóján.

Olvass tovább

ifj. Lomnici: a gyermekvédelmi népszavazás eredménye „dupla legitimációt” ad a kormánynak

ifj. Lomnici Zoltán

Ha a kormány megerősítést kap a gyermekvédelmi népszavazás kérdéseiben, az „dupla legitimiációt” ad számára – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hétfőn.

Olvass tovább

Ifj. Lomnici Zoltán: Az NGO-k kárt okozhatnak a jogállamisági mechanizmus megítélésében

Ifj. Lomnici Zoltán úgy látja, hogy a jogállamisági jelentésekkel kapcsolatban olyan témákban fejthetik ki véleményüket a nem kormányzati szervezetek (NGO-k), amelyekhez nincs megfelelő szakértelmük és ezzel kárt okozhatnak. A Századvég jogi szakértője az M1 aktuális csatornán szerdán arról beszélt: az Európai Unió Alapjogi Ügynökségének december eleji online konferenciáján is elhangzott, … Olvass tovább

Lomnici: A szuverenitásunk a tét

Forrás: magyarhirlap.hu

Az úgynevezett jogállamisági mechanizmusról szóló vita végső soron a szuverenitásunkról szól – hangsúlyozta ifj. Lomnici Zoltán, a Századvég jogi szakértője, a CÖF-CÖKA szóvivője a Faktumban Őry Mariann műsorvezetőnek. https://soundcloud.com/hirlap-magyar/faktum-61-adas-vendegunk-ifj-lomnici-zoltan Mondvacsinált okokból, szubjektív értelmezések alapján vonnának meg a tagállamoknak járó uniós forrásokat, mutatott rá. A gyermekvédelmi népszavazás elleni brüsszeli támadásokról Lomnici … Olvass tovább