„Odaálltam a parlament elé. Megkérdeztem a többséget, kívánjátok-e hogy folytassam, ez a felelősségvállalás”. Az a szerencséje ennek az országnak, hogy van egy Fletója. Nemzeti kincs, aranyszájú Szent Fletó, az igazmondás bajnoka, az élő lelkiismeret. Meg aztán ne is tagadjuk, maga az erkölcsi zsinórmérték. Vagy nem.
Ifj. Tóth György
Ifj. Tóth György: Nem pártolja, csak támogatja az abortuszt Joe bácsi
Az agyunk furcsa dolgokra képes, ennél furcsábbra csak az agyatlanság ösztönözhet. Vajon melyik eset vonatkozik az amerikai elnökre? „Munkálkodása” elvezethet odáig, hogy a már megszületett csecsemőket is „abortálhatják”.
Akik most az öklüket rázzák, nem hőbörögtek a „csini” pedagógiai asszisztensük tettein
Novák Katalin nem egy pedofilnak adott kegyelmet, csak a hátra lévő, egyébként is szabadlábra helyezett ember büntetési idejét rövidítette le. A most hörgő ellenzéket pedig dehogy érdeklik a tények. Ifj. Tóth György írása. Ó, ez úgy jött nekik, mint a mennyei manna. Megint egy „ügy”, amelyet feltupírozhatnak, amelyhez dühödt akciókat … Olvass tovább
Egy megoldhatatlan probléma megoldása, interjú Tárik Meszárral
A magyar ember számára idegen a keleti gondolkodás, amiből következik, hogy nem pontosan értjük azokat az eseményeket, amik most zajlanak és lehet, hogy nagyobbak a félelmeink a történtekkel kapcsolatban, mint amennyire ez indokolt lenne. Vagy tévednék? Erre a kérdésre próbálunk választ keresni Tárik Meszár az Eurázsia Központ és a Migrációkutató Intézet vezető kutatója segítségével.
Ha halott, mit keres a misszióban? Biztos bujkál…
Hű a nemjóját! Most aztán annyi a magyar miniszterelnöknek! Az ide gurított dollárokkal kistafírozott függetlenobjektív orgánumok feltárták a véres valóságot, Orbán Viktor fiába most aztán beletörik a keresztény-konzervatív elemek bicskája, tutira.
Ifj. Tóth György: Jön a svéd viking
Emlékeznek még? Jönnek a csehszlovákok! Jönnek a csehszlovákok! És jöttek, mi meg mehettünk a mexikói vébé helyett haza.
Eljegyeztem magam Magyarországgal – interjú Konrad Sutarskival
Lehet-e egyszerre két nemzet hűséges polgára valaki? Szeretheti-e egyként valaki szülőhazáját és befogadó országát? Fájhat-e idegen születésűként egy embernek a magyarok fájdalma? Valaha nemmel válaszoltam volna a költői kérdésre – de aztán megismertem Konrad Sutarskit.
Tompos Marcika makkal álmodik
Nagyszerű! Kiváló! Remek! Nem hittem volna, hogy egy politikusnak csúfolt szerencsétlen önmagában is képes eljátszani egy egész mozifilmet, erre a bravúrra azonban a Momentum szóvivője csípőből képesnek bizonyult.
Ifj. Tóth György: Ó, függetlenekobjektívek, irány a mélypont!
„Ennél lejjebb már csak akkor van, ha a vakond is érdeklődik” – jutottak eszembe Hofi Géza ikonikus szavai, amikor munkaköri kötelességem fájdalmas teljesítése okán kénytelen voltam átnézni a függetlenobjektív sajtótermékeket. Nem az a bajom velük (ne titokzatoskodjunk, ezúttal „csak” a 444-ről, a Telexről és a 24.hu-ról van szó), hogy függetlennek … Olvass tovább
Ifj. Tóth György: Addig még marad a bölcsőde
Ne már! Most tényleg? Fiúk, leányok, hölgyek és férfiak, ez annyira pitiáner! Elhiszem, hogy nem tetszik egyes agybajnokoknak, hogy a kormány konzultál, de aki kinőtt a bölcsődéből, már több esze van annál, mint amit ti csináltok.