Ismét Jakab „szedálására” kényszerült a házelnök

Fotó: MTI/Kovács Attila

„Szedje össze magát és kezdje újra és mérsékelje magát, különben megvonom a szót” – mondta Kövér László a Jobbik elnökének. Jakab Péter Deutsch Tamás egy korábbi kijelentése köré építette napirend előtti felszólalását az Országgyűlésben. A Fidesz EP-képviselője a Telexnek még április elején adott egy interjút, amiben úgy fogalmazott: „Olyan nincsen, hogy … Olvass tovább

Utazás Jakabbal

Egy újabb hazugság-dimenzióba utazhatunk Jakab Péter Jobbikos (Ballikos) pártelnökkel. Miután Facebook-profilján ezt írja: „Nemrég levélben kerestem meg az Európai Bizottság elnökét, Ursula von der Leyent. Elnök asszonytól azt kértem, hogy az Európai Unió ne a tolvaj magyar kormánynak adjon újabb, ezúttal 40 millió eurós segélycsomagot a válság kezelésére, mert abból … Olvass tovább

Így neveld a jobbikosod!

Montázs: 2022plusz

A közösségi médiában bő 130 ezer követővel rendelkező Jobbik IT, azaz a Jobbik Ifjúsági Tagozat saját bevallása szerinti célja, hogy „egybegyűjtse a hazájukért és sorsukért felelősen gondolkodó, tettre kész fiatalokat. Feladatának tekinti a fiatalok kivándorlásának megállítását, egy biztonságos, kiszámítható és gyarapodó, élhető Magyarország megteremtését, az értékmegőrzés és értékteremtés fontosságának hirdetését”. … Olvass tovább