Hunter Biden tündöklése és bukása

Hunter Biden

Nyáron úgy tűnt, megússza ügyes-bajos ügyeit az amerikai elnök fia, de úgy tűnik, az adócsalás számonkérése elől ő sem menekülhet. Továbbra sem oszlottak fel a viharfelhők Joe Biden amerikai elnök fia Hunter feje felől, és úgy tűnik egy ideig még nem is fognak. Júliusban úgy tűnt, hogy az 53 éves … Olvass tovább

Az egykori „társelnök” méltó búcsúztatása

Rosalynn-Carter

Korábbi amerikai elnökök emlékeztek vasárnap Rosalynn Carterre, az egykori first ladyre, aki 96 év korában halt meg. A 99 éves Jimmy Carter elnök felesége otthonában, családja körében hunyt el, alig néhány nappal azután, hogy hivatalosan bejelentették: egészségi állapotának romlása miatt, férjével közös otthonukban hospice ellátásban részesítik. Férje, Jimmy Carter hivatalosan … Olvass tovább

Trump: Orbán az egyik legerősebb, köztiszteletnek örvendő vezető (VIDEÓVAL)

A volt amerikai elnök a magyar kormányfőt tartja az egyik legerősebb, köztiszteletben álló vezetőnek. November 4-én Donald Trump is felszólalt a republikánus előválasztási kampány szempontjából kiemelt Florida Summit rendezvényen, valamennyi jobboldali elnökjelölt-aspiráns mellett. A volt elnök a korábbi beszédeihez hasonló kontextusban méltatta Orbán Viktor miniszterelnököt, miután arról beszélt, hogy Joe … Olvass tovább

Lehet persze félni Orbántól, meg Trumptól, de én inkább attól a világtól félek, amit nem ők vezetnek

Forrás: MTI

Ha a hibákból nem is, legalább a tragédiákból illő volna lassanként tanulni. Kohán Mátyás írása. Vannak dolgok, amik önmagukért beszélnek. Ilyen például az őrségi dödölle, vagy a 127. zsoltár. Azok önmagukban kerek egészek, nem lehet sem hozzátenni, sem elvenni belőlük büntetlenül. És van ennek az ellentettje is. Vannak azok a … Olvass tovább

Ez nem terrorizmus, ez totális háború Izrael ellen

Hamász-furgon-áldozat

Izraelben mindenütt ott vannak a Hamászt fizető, népirtó Iránnak az ujjlenyomatai. Melanie Phillips brit újságíró, aki jelenleg Jeruzsálemből tudósít, nemcsak a terrorszervezeteket, de a Nyugatot is hibáztatja azért, ami a hétvégén Izraelben történt. Jeruzsálemben vagyok. Amikor a jámbor zsidók éppen a szombatot és a Szimchát Tóra ünnepét ünnepelték, egy légiriadó … Olvass tovább

Megbukott a kényszerbetelepítési koncepció, Európa közvéleménye is ébred

Forrás: MTI

A magyarok továbbra is nemet mondanak a kötelező betelepítési kvótára – közölte az Alapjogokért Központ, amely emlékeztetett: Brüsszel 2016-os „kényszerbetelepítési koncepciója” működésképtelen, és a tagállamok támogatását sem élvezi. A központ emlékeztetett arra, hogy a kötelező betelepítési kvótákról szóló, hét évvel ezelőtti országos referendum „korábban nem látott egységet teremtett a politikailag … Olvass tovább

Tisztára olyan, mintha a Csupasz Pisztoly főhőse irányítaná Amerikát

Fotó: Földházi Árpád

Képzeljük el, amint Frank Drebin, az Amerikai Egyesült Államok elnöke épp most erősíti meg, hogy a háborút bizony folytatni kell, nem hagyhatjuk abba. Megadja Gábor írása. Úgy tűnik, a lét mégsem határozza meg a tudatot – legalábbis a baloldalon biztosan nem. Pedig a tézist mégiscsak ők szülték. Mi tagadás, már … Olvass tovább

Üzleti oka van annak, hogy Biden ilyen lelkesen kitart az ukrajnai fegyverropogás mellett (VIDEÓVAL)

Joe Biden

Sokan nem értik, miért érdeke Washingtonnak, hogy teljes mellszélességgel beleálljon a háborúba Kijev oldalán, miközben nem vesz tudomást arról, hogy ebbe a saját szövetségese, Európa is belerokkan. Az orosz-ukrán háború valódi hátteréről, a Biden-család korrupciós ügyeiről, és az amerikai baloldal (Clinton, Biden, Soros) háborús üzleteiről eddig senki nem beszélt. Kevesen … Olvass tovább

Közjogi felelősségre vonásról szóló indítványt nyújtottak be Joe Biden ellen

Joe Biden

Pénteken benyújtotta a vádemelési indítványt Joe Biden ellen egy republikánus képviselő. Az indítvány megfogalmazója egyebek mellett azzal indokolta döntését, hogy az amerikai elnök és családja súlyos bűncselekményeket követhetett el. Az indokok között az elnökhöz köthető megvesztegetés, zsarolás, csalás, valamint kábítószerrel és prostitúcióval kapcsolatos érintettség is szerepel.

Olvass tovább