Karácsony
Mindenki látja az angyalokat
A Megváltó emberré lett, a betlehemi csillag alatt megszületett a kisded, akinek imádására az isteni jelet követve érkeztek uralkodók és egyszerű pásztoremberek. A Karácsony mindenkié, gazdagé és nyomorban élőé egyaránt. A Karácsony az emberiség ajándéka.
Marco Rossi: Kívánom, hogy az új év meghozza azt, amire 40 éve várunk
Közösségi felületein közzétett üzenetében fogalmazta meg jókívánságait Marco Rossi, férfi futballválogatottunk évek óta „hivatalban lévő” szövetségi kapitánya. Az olasz szakember kiemelte a Magyar Labdarúgó-szövetséget, valamint természetesen a szurkolókat is.
Az Úr azt szeretné, mi magunk váljunk ajándékká egymás számára – interjú Böjte Csabával
Ennek a háborúnak a kapzsiság a gyökere. Zárjunk össze, ne hagyjuk tombolni az erőszakot se magunkban, se magunk körül, se a nagyvilágban – hangsúlyozta a hirado.hu-nak adott karácsonyi interjúban Böjte Csaba. A ferences rendi szerzetes szerint a nevelés olyan, mint az aranyásás, mert felszínre kell hozni hozni a gyermekből az értéket.
Szentév – Ferenc pápa szenteste megnyitja a Szent Péter-bazilika szent kapuját és ünnepi misét vezet
Ferenc pápa vezeti az ünnepi misét a Szent Péter-bazilikában kedd este, amelynek keretében elindítja a 2025-re meghirdetett jubileumi szent évet a bazilika szent kapujának a megnyitásával. A rendkívüli szertartás-együttes a Szent Péter-bazilika bejárati előcsarnokában kezdődik.
Szemerei János: Jézus békéje nem olyan, mint amit a világ adhat
Jézus békéje nem olyan, mint amit a világ adhat, nem fegyverekkel szerzik és tartják meg, de a végső győzelem mégis az övé – mondta Szemerei János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke karácsony alkalmából az MTI-nek.
Steinbach József püspök: A gyógyulás útja a másikra figyelő bibliai kedvesség
A világnak a másikra figyelő, az életet építő „bibliai kedvességre” van szüksége; és ez egyben a gyógyulás egyetlen útja is, mert a másikra figyelve az ember elszakad a saját sebeitől. Erről beszélt Steinbach József református püspök, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke karácsony alkalmából az MTI-nek.
Erdő Péter: hisszük, hogy személyesen tudunk kommunikálni Istennel, és neki hatása van az emberiség sorsára
Hisszük, hogy imáinkban személyesen tudunk kommunikálni Istennel, és neki hatása van az emberiség sorsára – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek karácsony alkalmából az MTI-nek, hangsúlyozva, hogy ezért nem lehet abbahagyni a békéért való imát.
Boros Imre: A család nálunk szent dolog
Hagyomány. Ez az, ami a múltat és jövőt összeköti, múlt és jövő között pedig mi magunk vagyunk a híd, a kapocs. Ebben a láncban pedig a legerősebb szem a Karácsony, nálunk még az. Elszakíthatatlan, széttörhetetlen, csodálatos.
Így készül a karácsonyra a nagy múltú cukrászcsalád
Bejgli, mákosguba, rétesek és somlói galuska lesz a desszert Szervánszkyéknál a szeretet ünnepén. A soltvadkerti Szent Korona Cukrászda a cukrászszakma egyik meghatározó képviselője Magyarországon. A Szervánszky család vezeti ma is ezt a vendéglátóhelyet, ahol rengetegen megfordulnak minden évben. Vajon hogy ünnepel a híres cukrász család? Milyen sütemények, karácsonyi ínyencségek kerülnek … Olvass tovább