Reprezentatív felmérés: Minél több az unoka, annál nagyobb a boldogságérzet

nagyszülő nyugdíjas unoka gyerek

A magyar családokban a nagyszülők 96 százaléka tartja valamilyen formában a kapcsolatot az unokákkal, a családok nagy részében, 86 százalékában pedig jól megértik egymást az idősebbek és a fiatalok – közölte legfrissebb kutatása alapján a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) vasárnap. Kiemelték: harminchárom éve, minden év … Olvass tovább

Magyarországon erős a nemzeti összetartozás gondolata

ezer_székely_leány_napja

Magyarországon Trianon után 103 évvel is erős a nemzeti összetartozás gondolata, a magyar emberek véleménye szerint a nemzet nem ér véget az országhatárainknál, hanem átnyúlik azokon – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) legfrissebb kutatásából.

Olvass tovább

Meghívó: KINCS-konferencia a Szülők Világnapján

Nem kétséges, szülőnek lenni nagy kihívás, de az sem vitatható, hogy még nagyobb boldogság. Meg persze feladat és felelősség, bár ezt a legtöbb szülő soha nem fogalmazza meg magában. Pedig az, mert a cseperedő gyermekeket nevelni, irányítani kell, mutatni nekik az utat, hogy végül normális, egészséges lelkületű emberekké váljanak. Június … Olvass tovább

Az anyaság a legszebb női hivatás a magyarok szerint

Edesanya

A magyarok több mint kétharmada szerint egy nőnek nem kell lemondania a karrierjéről az anyaság miatt – derült ki a KINCS felméréséből. A magyarok döntő többsége, 83 százaléka egyetért azzal, hogy az anyaság a legszebb női hivatás. A gyermekesek közül tízből kilencen, de a gyermektelenek között is tízből heten azonosulnak … Olvass tovább

Nagy érték a családban végzett láthatatlan munka

láthatatlan munka női munka háztartás

A kisgyermekes édesanyák 96 százaléka végez otthon láthatatlan munkát, ebben a legtöbb segítségre a házasságban élők számíthatnak – derült ki az Egészséges és Harmonikus Családokért Alapítvány (EHCSA) és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kutatásából. A válaszadók kétharmada véli úgy, hogy van pénzbeli értéke a házimunkának. … Olvass tovább

Hornung: a megmaradás érdekében cselekedni kell

Forrás: MH/Purger Tamás

Kopp Mária professzor asszony születésének 80., valamint halálának 10. évfordulója alkalmából hirdetett Kopp Mária Évet 2022 januárjában a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS). A rendezvénysorozat a Család – Egészség – Közösség című szakmai konferenciával és könyvbemutatóval zárult. Az eseményen köszöntőt mondott Fűrész Tünde, a KINCS elnöke és … Olvass tovább

Kopp Mária Intézet: A fiatalok kétharmada optimista

Forrás: magyarkurir.hu

A 30 év alatti fiatalok 63 százaléka bizakodva tekint a 2023-as évre – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kutatásából. A múlt év végén – november 30. és december 8. között – ezer ember telefonos megkérdezésével készült kutatás szerint a magyarok csaknem fele (45 … Olvass tovább

„A jövőnk múlik azon, kitartunk-e a család mellett”

Novak Katalin koztarsasagi elnok

A vágyott gyermekek megszületésének támogatása lett a magyar családpolitika alapvetése – jelentette ki a köztársasági elnök a Kopp Mária-emlékév pénteki budapesti záróeseményén. Novák Katalin kiemelte: Kopp Mária talán először mutatott rá arra, hogy van dolga az államnak – és nem csak az államnak – ott, ahol kevesebb gyermek születik, mint … Olvass tovább

A magyarok 72 százalékának nem nőttek a rezsiköltségei

rezsicsökkentés gázóra-mérőóra-rezsi

A háború és az uniós szankciók okozta energiaválság ellenére a magyarok 72 százalékának nem nőttek a rezsiköltségei a tavalyi évhez képest – közölte a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) reprezentatív kutatásának eredményét ismertetve.

Olvass tovább