A tanácsnok

Fekete-Győr András

Fekete-Győr András, a Momentum egykori és tűzeszűként nem éppen elhíresült elnöke addig kapacitálta az ifjú lila társulatot, míg azok június elején úgy döntöttek, hogy visszalépnek a 2026-os választástól. Tette ezt azért, mert, mint mondotta, így nem áldozta fel a pártérdeket a közös ügy, vagyis a Fidesz leváltásának oltárán. Szép szavak, … Olvass tovább

Lázár János: A Turul marad, műemlékké nyilvánítottuk

turul 12 kerület

Lázár János építési és közlekedési miniszter Facebook-posztban számolt be arról, hogy a Kovács Gergely, a Kutyapárt elnöke, a kerület polgármestere által elbontásra ítélt a XII. kerületi Turul-szobor marad, mert műemlékké nyilvánították. A miniszter a XII. kerület polgármesterének pedig azt üzente, végre építsen is valamit, ne folyton csak rombolni akarjon.

Olvass tovább

Eltörölte a bíróság a a hegyvidéki Turul-szobor védettségét

turul 12 kerület

A Fővárosi Törvényszék megsemmisítette a Turul-szobor ideiglenes műemléki védelméről szóló kormányhivatali határozatot, amelyet Lázár János kezdeményezett. A bíróság szerint nem bizonyították a megsemmisülés veszélyét, ezért új eljárást kell lefolytatni. Kovács Gergely korábban elmondta, ő eltávolítaná a szobrot, amely szerinte sokak számára sértő.

Olvass tovább

Nagy felháborodást keltett a Kutyapárt XII. kerületben tartott „tiszteletlen, becstelen” ünnepi rendezvénye

kovács gergely kutyapárt

Az iskolaigazgatók, kerületi pedagógusok nyílt levélben tiltakoztak, a Fidesz pedig megüzente Kovács Gergely polgármesternek, hogy a nemzeti ünnep műsorait nem azért rendezzék meg, hogy saját magukat szórakoztassák.

Olvass tovább

A kormány a magyar családokat segíti, a főváros baloldali vezetése az embereket sarcolja (videóval)

karácsony gergely Baranyi Krisztina

Miközben duplájára nő majd a családi adókedvezmény és a kormány támogatja az olcsóbb lakhatást, a főváros és a baloldali városvezetés lakbért, adót, parkolási díjat emel. A kormány számos intézkedést tervez annak érdekében, hogy a családok 2025-ben könnyebben élhessenek, és ezt tükrözi a decemberben elfogadott 2025-ös költségvetés is. Két lépésben megduplázzák … Olvass tovább

A kutyapártos polgármester vezette önkormányzat támadást indított a kerület keresztény közösségei ellen

Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke

Hegyvidék új kutyapártos polgármestere egyszerűen megszüntette az egyházak, egyházi szervezetek és kerületi cserkészcsapatok számára kiírt pályázati lehetőséget. A XII. kerületi KDNP szerint ezáltal elvették tőlük a forrásokat, amiket a jövőben Kovács Gergelynek jobban tetsző civil egyesületek fogják megkapni. 

Olvass tovább

Hű, de vicces ez kutyapártos polgármester!

Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke

Vagy mégsem? A Drogkutató Intézet felhívja a figyelmet arra, hogy Kovács Gergely XII. kerületi polgármester első megjegyzései a marihuána népszerűsítéséről szóltak. Ha vicceskedve is, de a XII. kerület újdonsült polgármesterének első megjegyzései a marihuána népszerűsítéséről szóltak – mutat rá Kovács Gergellyel kapcsolatban a Drogkutató Intézet. Kovács közpénzből rögtön elindítaná a … Olvass tovább

A Soros-birodalom terve, hogy Budapestre is megérkezzen a varsói gyors

Döme-Zsuzsanna-Kovávs Gergely

A jelek szerint a különutasságnak és a viccelődésnek vége: a Kutyapártnak is be kell állnia a sorba. Egész váratlan és érdemi változás állt be a hétvégén a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál: miután Kovács Gergő társelnök szerint a párt úgy döntött, lépjen vissza a XII. kerületi önkormányzatban való indulástól, Döme Zsuzsannával … Olvass tovább

Lefejezte önmagát a Kutyapárt

Fotó: mandiner.hu

A ferencvárosi Baranyi Krisztina szerint a párt még a szavazatok számlálásához sem ért. Lemondott a két társelnök, Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) éléről. Kovács vasárnap délután jelentette be, hogy nem indul az önkormányzati választáson, mert pártja nem támogatta az előválasztást. A párton belül azután … Olvass tovább

Sokszor fizikai akadálya van a magyar oktatásnak, Csíkszeredában már nincs ilyen gond

Csíkszeredai-katolikus-óvoda-megnyitó

Római katolikus óvoda és bölcsőde épült a magyar kormány támogatásával, ahol 180 gyermek keresztény szellemiségű nevelése vált biztosítottá.  A magyar nyelvű oktatásnak nem csak identitásmegőrző ereje van, hanem gyakorlati haszna is, hiszen a gyermekek sokkal könnyebben sajátítják el a szellemi fejlődésükhöz szükséges tudást az anyanyelvükön gondolkodva és tanulva – hangoztatta … Olvass tovább