Nagyszabású útfejlesztési program indulhat Kelet-Magyarországon

FORRÁS: MAGYAREPITOK.HU/NAGY MIHÁLY

A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. az uniós közbeszerzési közlönyben kihirdette Kelet-Magyarország főútjainak 11,5 tonnás burkolatmegerősítés-tervezésére vonatkozó eljárás eredményét. A nettó 1,5 milliárd forint értékű munkát a Főmterv Zrt. és a Vonalvezető Kft. végezheti el – írja a projekttel kapcsolatban a Magyar Építők. A három részből álló feladatban a Főmterv … Olvass tovább

Petíció Karácsonyék közlekedési káosza ellen

Forrás: YouTube/M1

Magán kezdeményezés ugyan, de valamennyi fővárosi lakost és azokat is érinti, akik valamiért kénytelenek Budapesten közlekedni. Az elviselhetetlen káoszra követel magyarázatot egy fővárosi polgár. „Szilágyi Zsolt vagyok, budapesti polgár. Budapest Főváros autós közlekedését, valamint a közlekedési sávok drasztikus átrendezése miatt a közösségi közlekedését is lebénítják, illetve bénulással fenyegetik a 2021. … Olvass tovább

Más tollával nagyon tudnak ékeskedni Karácsonyék

Az elmúlt napokban, hetekben Budapest közlekedése – ne szépítsük – összeomlott. Teljesen mindegy, hogy reggel, napközben vagy este indulunk el a fővárosban, szinte biztos, hogy egyik dugóból a másikba kerülünk. Ennek az az oka, hogy a főváros baloldali vezetése mindenféle koncepció nélkül, ahogy esik, úgy puffan alapon egyszerre több, a … Olvass tovább

Tényleg az autósok üldözése a főváros célja?

Kép: Facebook

Vélhetőleg nagyon sok autósnál, de a busszal utazóknál is felmehetett a pumpa az utóbbi napokban. A Karácsony-féle városvezetésnek hála, Budapesten szinte lehetetlenné vált a közlekedés. A mindenhez sem értő főpolgármester és hadseregnyi tanácsadója olyan csodálatosan megszervezte a világváros életét, hogy az lassanként egészen élhetetlenné válik. A káoszból elege lett a … Olvass tovább

Verseny az életért – és egy Skodáért

Közlekedik a család

A ORFK–Országos Balesetmegelőzési Bizottság idén június elején rendezi meg a Közlekedik a család területi fordulóit. A közlekedés szabályaival életkortól függetlenül mindenkinek tisztában kell lennie, ez a gondolat hívta életre a Közlekedik a család vetélkedősorozatot. Tavaly közel 500 család vett részt a megyei selejtezőkön, majd az országos döntőn a legjobb húsz … Olvass tovább

Ma van a közlekedés kultúra napja

Legyen minden nap a kulturált közlekedés napja!  A közlekedési kultúra ugyanis létező fogalom, amelynek kialakítása és elmélyítése nemzeti ügy. Ennek felismerése vezetett oda, hogy a szaktárca és társszervezetei a civilekkel karöltve 2015. óta május 11-én tartják a közlekedés kultúra napját. A hagyományteremtő esemény keretében a közlekedésbiztonság, közlekedési kultúra ügye iránt elkötelezett partnerszervezetek … Olvass tovább