Poznańiként kiemelten fontos számomra az 1956-os antikommunista felkelés, amely szülővárosomban kezdődött júniusban, aztán októberben igazán heroikus és tragikus méreteket ötlött Magyarországon. Akkoriban a lengyelek (köztük pedig nagy számban éppen a poznańiak) kiálltak a magyarokért, adományokkal, pénzzel, saját vérükkel igyekeztek segíteni a bajba jutott barátokon – meséli Joanna Urbańska , a budapesti Lengyel Intézet igazgatója, akivel az 1956-os forradalom és szabadságharc kirobbanásakor is komoly hangsúlyt kapó magyar-lengyel kapcsolatokról, a két nép közös szabadságszeretetéről, egymás iránti szolidaritásáról és a még megtekinthető Lem100-kiállítás fogadtatásáról beszélgettünk.
lengyel-magyar barátság
1000 év után is örök testvériség
Több hagyományőrző egyesület közreműködésével valósul meg az 1000 év barátságban – lengyel, magyar hagyományőrző séták című rendezvénysorozat, amely nyolc magyarországi nagyvárost érint. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló program alkalmával hagyományőrzők különféle történelmi kort megidéző lengyel, illetve magyar katonai egyenruhában járják a település utcáit, tereit és parkjait. A hagyományőrzőket zenészek … Olvass tovább
Ma ünnepeljük a lengyel-magyar barátság napját
Tizennégy éve már, hogy március 23-án ünnepeljük a lengyel-magyar barátság napját. A két nemzet közmédiája – szoros együttműködésben – az emléknapnak szentelt műsorokkal, filmekkel tiszteleg Lengyelország és Magyarország történelmi összetartása előtt.
Barátság és emlékezés
Március 23.-a és 24.-e kiemelkedő nap a lengyelek számára. 23.-án a Lengyel-Magyar Barátságot ünneplik és ünnepeljük mi is, egy nappal később azonban tragédiákra emlékeznek, ez a nap ugyanis a Zsidókat Mentő Lengyelek Nemzeti Emléknapja. A lengyel–magyar barátság napjának (lengyelül Dzień Przyjaźni Polsko-Węgierskiej) története 2006. március 24-ig nyúlik vissza, amikor Lech … Olvass tovább
A lengyel kormányfő videoüzenete: a lengyelek is osztják a magyarok szabadságszeretetét
Magyarul üzent a lengyel miniszterelnök: Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! A lengyel kormányfő idézte Petőfi Sándor Szabadság, szerelem! című versét is, amikor jókívánságait tolmácsolta a magyaroknak.