A sofőr úgy döntött, márpedig az ő buszára zsidó gyerek nem teszi be a lábát

London busz

Nem engedtek zsidó gyerekeket felszállni a londoni buszokra, a rendőrséghez beérkezett panasz szerint több utas is bátorította a sofőrt, miközben antiszemita megjegyzéseket tettek. A londoni rendőrség vizsgálja azokat a bejelentéseket, amelyek szerint zsidó gyerekeket akadályoztak meg abban, hogy felszálljanak a londoni buszokra. A rendőrséghez több bejelentés is érkezett, amikor a … Olvass tovább

Magyar csárdás Londonban: amikor megsemmisült a brit oroszlán

magyar-angol 6-3

Hetven éve, 1953. november 25-én játszották az évszázad mérkőzését: a világ legjobbjának számító magyar Aranycsapat a futball szentélyében, a londoni Wembley Stadionban győzte le 6–3-ra a hazai pályán addig veretlen angol labdarúgó-válogatottat. A helyszínen 105 ezer néző láthatta, ahogy Hidegkuti Nándor három, Puskás Ferenc két és Bozsik József egy góljával … Olvass tovább

Kacsoh Dániel: Fájdalmasan megbillent a Nyugat erkölcsi mércéje

London-palesztin-párti tüntetés

Muhhamad büszkén kiposztolta, hogy „London Gázával van” – mi pedig hirtelen úgy érezzük, hogy Európa elveszett. Kacsoh Dániel írása. Fenntartva a morális alapvetést, miszerint minden életért kár, pláne a körülöttük fortyogó fegyveres konfliktusok ártatlan, civil áldozataiért, van abban némi drámai sorszerűség, ahogy a Nyugat e napokban is lereagálja az izraeli … Olvass tovább

A keresztény-konzervatív értékeket meg kell tartani

London

Orbán Balázs a miniszterelnök politikai igazgatója közösségi oldalán számolt be angliai látogatásáról és az ott megtartott konferenciáról. „Londonban tartott közös konferenciát a Danube Institute, a Mathias Corvinus Collegium – MCC, a Hungarian Conservative és az Embassy of Hungary in London/ Magyarország Londoni Nagykövetsége, melyen előadóként én is részt vehettem. Beszéltem … Olvass tovább

Repülővel a szavazatokért

Márki - MH

A baloldal már bármibe belekapaszkodik a szavazatok reményében. – írja a Magyar Hírlap. Mint olvasható: A hvg.hu vette észre a Valasztas2022.uk oldal felhívását, amely arra invitálja az Egyesült Királyságban élő magyarokat, hogy utazzanak Magyarországra voksolni. „Utazz haza repülővel, 200 angliai magyar társaságában, közösen Londonból Budapestre, hogy biztosan élhess választási jogoddal április … Olvass tovább

Magyar Ház nyílik Londonban

Szijjártó Péter

A magyar kormány megvásárolta a Trafalgar tér szomszédságában levő hétemeletes épületet, amely a Londoni Magyar Ház lesz – közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap, a Facebookon közzétett videóbejegyzésében. Szijjártó Péter elmondta, hogy Londonban és a környékén sok magyar él, ott dolgoznak vagy tanulnak, de eddig a városban nem volt igazán … Olvass tovább

Négy éves gyereket kötelezett az iskolája a Pride-on való részvételre

Melegfelvonulás Berlinben Pride

Pert indított egy londoni anyuka, miután az iskola arra kötelezte fiát, hogy részt vegyen a Pride felvonuláson. Mint kiderült az iskolával több szülőnek is volt összetűzése, miután a gyerekek a szülők akarata ellenére részesültek LMBTQ témájú oktatásban – írja a 888.hu.

Olvass tovább