Magyar Péter és emberei eddig is milliókat tettek zsebre, de EP-képviselőként sem fognak elszegényedni

Magyar Péter

A Tisza Párt elnöke korábban saját maga is kiszámolta, hogy öt év alatt akár kétmilliárd forintot is haza lehet lapátolni Brüsszelből. Az Európai Parlament oldalán közzétették az EP-képviselők vagyonnyilatkozatait, amelyek alapján a Tisza Párt hét képviselőjének eddigi bevételei is ismertté váltak – szúrta ki az Index. A lap Magyar Péter … Olvass tovább

„Csúf dolog kirekeszteni a Patriótákat!” – dörögte Magyar Péter, aztán vigyorogva rájuk vágta a kaput

magyar péter brüsszel eu

A TISZA-elnök tettei ismét kiütéses győzelmet arattak az elvei felett. Hír lett itt abból, hogy a TISZA Párt elnöke egy eredetileg nőt megillető pozíciót foglalt el az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottságában – a bizottsági ülésen a szocik külön felhívták a figyelmet erre a méltánytalanságra, Magyar Péternek azonban ettől a szeme … Olvass tovább

Hazudik és helyezkedik

Magyar Péter

Magyar Péter a hazugságokkal tűzdelt kampánya után most uniós szokásjogot rúgott fel. Az Európai Parlamentben megalakultak a szakbizottságok, és azok elnökeit, illetve alelnökeit is tegnap választották meg. Magyar Péter, a Tisza Párt újdonsült elnöke a testület alkotmányügyi bizottságának alelnöke lett. A botrányoktól hangos politikus nagyon büszke az új tisztségére, arról … Olvass tovább

Egymásra találtak – Magyar Péter csábítására Budapestre jön Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen magyar péter

„Ursula von der Leyen örömmel jön Magyarországra, hogy tájékoztassa a honfitársainkat az Európáért és Magyarországért folytatott munkájáról. Egy személyes látogatás alkalmat nyújtana arra is, hogy elnök asszony cáfolja a fideszes propaganda személyével kapcsolatos hazugságait” – írta Facebook bejegyzésében Magyar Péter.

Olvass tovább

Kétmilliárdét Brüsszelbe? Naná!

Magyar Péter tavasszal: „Én nem készülök arra, hogy akár 3 hónap múlva, akár fél év múlva bármilyen fizetett politikai státuszom lenne, nem ebből kívánok megélni.” Aztán gyorsan kiderült, hogy van az a pénz… Nem is olyan régen még leereszkedő kifejezésekkel illette Magyar Péter az európai parlamenti munkát és nap nap … Olvass tovább

Megvan az idei nyár slágere, de Magyar Péter aligha örül majd neki (videó)

Magyar Péter

A Hej, Vargáné! címet viselő műremek lényegre törően mutat rá az új Messiás fröccsöntött mivoltára, igazi felüdülés végighallgatni ebben a gatyarohasztó hőségben. Úgy tűnik, nemrég ismét munkához látott Wellor, az AI-előadó, aki korábban már bemutatkozott Bayer Zsolt műsorában. A legnagyobb videómegosztó portálon jelent meg az újabb szerzemény, amelyet Magyar Péterről … Olvass tovább

Szexuális kényszerítés miatt jelentették fel Magyar Pétert

magyar péter brüsszel eu

Újabb megdöbbentő részletek derültek ki a baloldal rajongott messiásáról. Szexuális kényszerítés gyanújával indulhat nyomozás Magyar Péter legújabb botránya miatt – értesült a Magyar Nemzet: az ismert feljelentő, Tényi István ugyanis a Fővárosi Nyomozó Ügyészségnél tett feljelentést szexuális kényszerítés gyanúja miatt azután, hogy egy nő egy interjúban lényegében azt állította: az … Olvass tovább

Péter 42 a Tinder húspiacán keres komoly kapcsolatot (videó)

Magyar-Péter-Tinder

Újabb megdöbbentő dolgok derültek ki a vadiúj, fröccsöntött Messiásról. A Facebookon egy rejtélyes posztban parancsolt megálljt egy nő Magyarnak, akivel állítása szerint szintén erőszakoskodott a politikus. A Tv2 hírműsora, a Tények megtalálta a poszt íróját, aki egy exkluzív interjúban mondta el, mit élt át Magyar Péter mellett. Rám feküdt, és … Olvass tovább