Semmilyen eszköztől nem riadnak vissza Magyar Péterék

Magyar Péter

Bármilyen eszközt felhasználna a Tisza Párt elnöke annak érdekében, hogy visszaszerezze a közbeszéd irányítását. Magyar Péter az ünnepek előtt és alatt új kampánystratégiát dolgozott ki, azonban úgy tűnik, mostanáig ezzel sem sikerült visszaszereznie a vezetést. Miközben a kormánypártok tovább folytatták a közélet dominálását, az év végén Magyar Péter mindent megtett … Olvass tovább

Visszatért Bajnai Gordon, beállt Magyar Péter mellé

Bajnai Gordon

A megszokott balliberális lózungoktól hemzsegő interjút adott Bajnai Gordon az ellenzéki HVG-nek. A bukott miniszterelnök a beszélgetésben egyértelművé tette, hogy kormányváltást akar látni Magyarországon. A baloldal beveti a nehéztüzérségét a választási kampányra fordulva, hiszen még csak az év második napjánál járunk, de visszatért Bajnai Gordon, hogy az ellenzék győzelme mellett … Olvass tovább

Magyar Péter hergelt és fenyegetett, Orbán Viktor a nemzet egységéről beszélt szilveszterkor

Magyar Péter

Magyar Péter még az újévi beszédében is csak hergelni tudott, míg Orbán Viktor államférfihoz méltó módon a nemzet egységét hangsúlyozva állt ki a béke mellett – állapította meg Deák Dániel. Deák Dániel közösségi oldalán hasonlította össze Magyar Péter és Orbán Viktor újévi beszédét. A XXI. Század Intézet vezető elemzője elmondta, … Olvass tovább

Konkrét számokban a Tisza Párt brutális adóemelési terve

tiszás-megszorítócsomag

Súlyosan érintené a családokat a Tisza Párt megszorító csomagja, a háromkulcsos adóemelés, az édesanyák adómentességének elvétele, a rezsicsökkentés és az ingyenes egészségügy eltörlése, a gyed megszüntetése és az egyéb tiszás tervek egy átlagos keresetű családnál is több százezer forint kiesés lenne havonta, több éves távlatban pedig sok milliós lehet a … Olvass tovább

Zavar az erőben: A Publicus budapesti kutatásából a Fidesz országos vezetésére lehet következtetni

Magyar Péter

A manipulációs kerekasztalba tömörült baloldali elemzőcégek több mint egy éve a Tisza Párt fölényét sulykolják, miközben a saját méréseik is egyre többször cáfolják ezt. A 2022-es választás előrejelzésében súlyosan melléfogó Publicus Intézet legfrissebb helyi kutatása olyan ellentmondásokat tár fel, amelyek alapján a Fidesz országos vezetésére lehet következtetni. A tavalyi év … Olvass tovább

Orbán Viktor: 2026 a háborús döntés éve lesz + VIDEÓ

Orbán Viktor

Az év utolsó napján a miniszterelnök évzáró interjúban értékelte a 2025-ös esztendőt. Ez egy fontos év volt, vízválasztó – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának adott évértékelő interjújában. A kormányfő emlékeztetett: amikor Donald Trump megnyerte a választást, arra lehetett építeni, hogy az amerikai elnök maga mellé sodorja az európaiakat … Olvass tovább

Kudarcos évet zárt Magyar Péter, elbukott a pártvezér a mozgósítási versenyben

Magyar-Péter-mobilozik

Alig csatlakoztak 2025-ben a Magyar Péter által meghirdetett rendszerváltó tagsághoz, a párt applikációja teljesen kiürült, míg a Tisza-szigetek számos vármegyében láthatatlanok. Mindez azt mutatja, hogy még az ellenzéki érzelmű szavazók is sorra ábrándulnak ki a Tisza Pártból a sorozatos botrányok miatt. Csúnyán leszerepelt az idén Magyar Péter az online térben, … Olvass tovább

Kéri László lebuktatta Magyar Pétert és a Tisza balos gyökereit

Kéri-László-Magyar-Péter

Az első tiszás Kéri László kimondta, amit Magyar Péter eddig vérmesen tagadott a pártjáról. Maga a párt környezetéhez tartozó egyik legismertebb baloldali véleményvezér, Kéri László és Radnai Márk cáfolták meg azt az állítást, miszerint Magyar Péter és a holdudvara a párt alapításának pillanatától már azzal házaltak, hogy a Tisza Párt … Olvass tovább

Schiffer András: A Tisza egy piramisjáték, Magyar Péter blöfföl

Schiffer-András

A Tisza Párt egy politikai piramisjáték, Magyar Péter blöfföl – mondta Schiffer András ügyvéd, volt országgyűlési képviselő, pártelnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjának hétfő este közzétett epizódjában, ahol Csuhaj Ildikóval, az M5 csatorna vezető szerkesztőjével beszélgetett. „A Tisza Párt egy politikai piramisjáték, vagy hólabda, nincsen ajánlata … Olvass tovább

Íme Magyar Péter évértékelője: botrányos évet zárt a Tisza-vezér

magyar péter tisza párt erdély

Magyar Péter évét botrányok, kommunikációs hibák, rossz politikai döntések és egyre kínosabb szereplések szegélyezték. A Tisza Párt elnöke a nyárig még képes volt tematizálni a közbeszédet, azóta azonban teljesen elveszett a kommunikációs térben. Miközben pártja lendülete elfogyott, támogatottsága csökken, egyre inkább nyilvánvalóbbá válik: képtelen valódi kormányzati alternatívát felmutatni. Az elmúlt … Olvass tovább