Így hálózzák be a Tisza Pártot az ország egyik legnagyobb csalás-sorozatának a résztvevői

Magyar Péter

A Quaestor- és a Buda-Cash-botrányhoz mérhető bűnügy kirobbanása láthatóan váratlanul érte a baloldal messiását. Eltűnt milliárdok, alvilági módszerek és fenyegetések, több mint ezer, magára hagyott károsult, elítélt bűnözők – ez jellemzi azt a csalássorozatot, amelynek a hullámai lassan maga alá temetik a Magyar Péter fémjelezte Tisza Pártot is. Az egész … Olvass tovább

CÖF-CÖKA: Gyurcsányék a közélet álnok hiszterizálásában látják a politikai szerepvállalás célját és lényegét

A CÖF-CÖKA közleménye Dobrev Klárának a köztársasági elnökkel szembeni rágalmai kapcsán. A dollárbaloldal vezetője, Gyurcsány Ferenc és pártja retteg, hogy elveszíti vezető szerepét a baloldal aktuális messiásának ellenzéki térfélen történő előretörése következtében, éppen ezért folytatja – a minden morális és erkölcsi alapértéket, illetve princípiumot nélkülöző – becstelen gyakorlatát, amely a … Olvass tovább

Magyar Péter testvére a Jobbiknak dolgozott, jelöltjei Soros-aktivisták voltak

MAGYAR Péter

Felettébb sajátos káderpolitikát folytat a baloldal új messiása. Ugyan Magyar Péter nem akarta megerősíteni, de Gyöngyösi Márton a Jobbik elnöke elismerte, hogy Magyar Márton dolgozott Brenner Koloman kampányában. Sneider Tamás volt jobbik elnök pedig arról beszélt, hogy a Jobbikhoz köthető személyeknek köze van Magyarhoz. „Nekem soha semmim nem volt Kiss … Olvass tovább

Azahriah Friderikusz műsorában alázta meg Nagy Ervint

nagy ervin magyar péter

Friderikusz podcastjének volt a vendége Azahriah. A kormánypártisággal nem vádolható zenész beszélt, többek közt a politikai plakátokról és a pártokról és arról is, hogy szerinte miként néz ki a hazai közélet. Azonban a podcast legérdekesebb része az volt, amikor Azahriah elmondta a véleményét a színészből előbb megmondóemberré, majd újabban a dollárbaloldal új arcának, Magyar Péternek a sofőrjévé avanzsált celeb, Nagy Ervin politikai szerepvállalásáról.

Olvass tovább

Magyar Péter rajongója pezsgőt bontana, ha Orbán Viktort lelőnék

MAGYAR Péter

A baloldali „messiás” lelkes támogatója, Láng Balázs és híveik a közösségi oldalukon néhány órával a szlovák miniszterelnök elleni merénylet után már Orbán Viktor esetleges meggyilkolásáról értekeztek. A sokkoló kommentek némelyike arról szólt, hogy a magyar kormányfő hasonló sorsot érdemelne, mint szlovák kollégája. Döbbenetes kommentek sokasága született néhány óra alatt a … Olvass tovább

A modernizációs messianizmust a magyarok igen jól ismerik

Puzsér Róbert Magyar Péter

Belpest sznobériával vegyített szellemi igénytelenségének jó jelképe az, hogy két ilyen szellemóriás vezeti a népüket. Megadja Gábor írása. Nemrég a magyar baloldal legújabb megváltója volt a vendég Puzsér Soft Talkjában. És bár kifejezetten sérelmezem, hogy a videót nem jelölték meg pornográf tartalomként, igazolva azt, hogy mindenkiben lakozik némi mazochizmus, megnéztem. … Olvass tovább

Mária akkor is folytatta a csalássorozatot, amikor több társát már letartóztatták

Sájer Mária

A Tisza Párt alelnöke mellett feltűnt S. Máriát, aki Magyar Péter gazdasági vezetője és titkárságvezetője, valóban elítélték hat évvel ezelőtt csalás és magánokirat-hamisítás miatt. A bíróság nem négy, hanem háromévi szabadságvesztésre ítélte, amit nem fegyházban kellett letöltenie. S. Mária a XXI. rendű vádlottja volt a büntetőügynek, amelyben az elkövetők több … Olvass tovább