Brüsszel Debrecen helyett Romániába vinné a BMW-gyárat – írta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn közösségi oldalán. Menczer Tamás sajtóinformációkra reagálva közölte, hogy Brüsszel újabb támadást indított Magyarország, a magyar emberek ellen. „Ennek az az oka, hogy nemet mondunk a migrációra, a háborúra és a szankciókra” – írta az államtitkár. Úgy fogalmazott, „emlékezhetünk: Katarina Barley, a szélsőségesen háborúpárti és bevándorláspárti Európai Parlament (EP) alelnöke már korábban is azt mondta, hogy pénzügyileg ki kell éheztetni Magyarországot!”
Menczer Tamás csattanós választ adott a szlovák kormányfő cinikus megjegyzésére
Egyesek néhány hét kormányfősködés után azt hiszik, hogy mindent tudnak, nem árt, ha akad, aki helyreteszi őket. Sokan szeretnének annyira egyedül lenni, mint Orbán Viktor – reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán vasárnap az ügyvezető szlovák kormány miniszterelnökének szavaira. Menczer Tamás a bejegyzésben jelezte: Szlovákia … Olvass tovább