Bevallom, napok óta kerülöm a témát. Próbáltam elfelejteni, mert ha csak eszembe jut, már rosszullét fog el. És azért is, mert nem akarom elhinni, hogy ennyi mocsok él köztünk, ennyi aljas indulattal átitatott embernek látszó tárgy. Ám be kellett látnom, hogy a struccot utánozni lehetetlen.
Talán mégsem egyedül cselekedett Fico merénylője – VIDEÓVAL
Akár még fordulat is bekövetkezhet, egyelőre semmit sem lehet kizárni: bizonyos jelek arra utalnak, hogy társai voltak a támadónak. A nyomozóhatóságok annak lehetőségét is vizsgálják, hogy talán mégsem egyedül cselekedett a Robert Fico szlovák miniszterelnököt életveszélyesen megsebesítő merénylő – mondta Matús Sutaj Estok szlovák belügyminiszter újságíróknak nyilatkozva Pozsonyban vasárnap. A … Olvass tovább