MSZP
Lázadás az MSZP-ben, egyesek Mesterházyt akarják elnöknek
Súlyos helyzet alakult ki a szocialista pártban, mivel közeleg az őszi tisztújítás, ám továbbra sincs elnökjelölt. Senki nem vállalja. A Magyar Hírlap forrásai szerint Molnár Zsolt pártigazgató valóságos castingot tart. A helyzet hasonlatos ahhoz, amikor Gyurcsány bukása után kerestek új miniszterelnököt, s Bokros Lajostól a mosópor ügynökökig terjedt a skála. Újra … Olvass tovább
Az utolsó azért kapcsolja le a villanyt – senki sem akar az MSZP új társelnöke lenni
Eddig senki sem jelentkezett be az MSZP férfi társelnöki posztjára, noha a párt tisztújító procedúrája szeptember elsején kezdődik – értesült a Magyar Nemzet. A lap szerint szocialista forrásainak szavaiból az derült ki, hogy az események augusztus 20. után gyorsulhatnak fel, és még az sem kizárt, hogy a tisztségről lemondó Tóth Bertalan is … Olvass tovább
„Egyre kevesebben vagyunk”. Szocialista végjáték
„Szomorúan, de tudomásul kell vennünk, hogy az elmúlt tizenkét évben a kilépések mellett az „egy szem gyermekünk”, a Demokratikus Koalíció megalakulása és bővülése, a természetes halálozás és a covid is jelentős tagságot szakított el tőlünk. Egyre kevesebben vagyunk! Olyannyira, hogy mára már a testületek, a bizottságok feltöltése is komoly feladatot … Olvass tovább
Az MSZP volt elnöke is átlépett a DK-ba
A Demokratikus Koalícióba való „átigazolását” jelentette be Facebook-oldalán az MSZP korábbi elnöke. Molnár Gyula öt cikluson át volt Újbuda országgyűlési képviselője, két cikluson keresztül pedig polgármesterként vezette a kerületet, most a DK-ban folytatja a politizálást. „Fontos döntésen vagyok túl: beléptem a Demokratikus Koalícióba. A rendszerváltás óta részt veszek a magyar belpolitikában. Öt … Olvass tovább
16 éves Gyurcsány őszödi beszéde
„Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mint hogyha kormányoztunk volna. E helyett hazudtunk reggel, éjjel, meg este.” – így jellemezte kormánya és saját miniszterelnöki teljesítményét 2006. május 26-án Gyurcsány Ferenc Balatonőszödön, egy hónappal azután, hogy a baloldal ismét megnyerte a választásokat. Mint fogalmazott: „Trükkök százai százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen.”
Kunhalmi a napi élet ismerője
A szocialista politikusnak formabontó ötlete támadt, a 3 éve megszűnt Erzsébet-utalványokkal köszönné meg a pedagógusok munkáját. „A kormány az idei pedagógusnapon egységesen 100-100 ezer forint értékű Erzsébet-utalvánnyal köszönje meg a pedagógusok munkáját!” – olvasható a Magyar Szocialista Párt hivatalos Facebook-oldalán. A Kunhalmi Ágnestől származó gondolat azért is lenne nehezen megvalósítható, mert az Erzsébet-utalvány … Olvass tovább
MSZP-alelnök: az Európai Bizottság túlságosan belejött a dirigálásba
Szekfű a dicstelen lapok között
„Mert őszintének kell lennünk: immár nem apró javításokra, hanem teljes átalakításra van szükség. El kell fogadnunk, hogy az MSZP brandje avíttá vált, megkopott, az elmúlt évtizedek alatt elhasználódott” – idézi Ujhelyi Istvánt az atv.hu. „Vannak pillanatok az életben, amikor meg kell állni és őszintén számot vetni-írja Facebook bejegyzésében a politikus. … Olvass tovább
Fricz Tamás: Elmaradt elszámoltatás 9.
Rátérnék az ellenzéki pártokra: amíg a pártállami elit nagyjából elérte azt, amit akart a rendszerváltás során, addig az ellenzéki pártokról ez csak részben mondható el. Az SZDSZ ugyan eleve nem gondolta komolyan a pártállami elittel való szakítást és az elszámoltatást, viszont a nemzeti, konzervatív pártok abból indultak ki, hogy az … Olvass tovább