A nemrég lemondott szocialista politikus úgy nyilatkozott, nehezen viseli, hogy nem egyforma mércével mérnek. A szocialista pártot most még az ellenzéki szövetségen belül is mindenki gyengíteni akarja.
MSZP
Így játszották át az MSZMP ingatlanvagyonát az MSZP-hez
A Bennfentes újabb tényfeltáró anyagot hozott nyilvánosságra, amelyből kiderül, hogy játszották át az egykori pártállami ingatlan vagyont saját kezükre a szocialisták. Az oknyomozó cikkből nem csak az derül ki, hogy hogyan szerezte meg az MSZMP ingatlanjait az utódpárt, de az, hogy hogyan adták azt tovább egyes párttagoknak. Lássuk a tízmilliós … Olvass tovább
Egy tanú szerint Horváth Csaba a Kálvin téren vette át a vesztegetési pénzeket
A Magyar Nemzet birtokába jutott vallomás szerint Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere az a személy, aki miután a kerületi parkolási bevételekből realizált nyereség felét elkérte magának és társának, még három alkalommal hárommillió forintot követelt és kapott külön. Cserébe azt ajánlotta fel, hogy ha főpolgármesterré választják, akkor meghálálja. Az összegeket a … Olvass tovább
Schiffer András: inkább a kutyák!
Bár az idő sürget, a baloldal pártjai annak ellenére sem tudnak megállapodni a közös listáról, hogy Márki-Zay Péter lemondott a saját frakcióról és az általa kért három roma politikus szerepeltetése is bizonytalan. A listaállításról szóló tárgyalások egyébként azért állnak, mert Karácsony Gergely főpolgármester, aki egyúttal a Párbeszéd társelnöke is, éppen … Olvass tovább
Szép is az, ha a sajátjaid szednek le a pástról
Sic transit gloria mundi – gondolhatnánk szomorkásan Bangóné Borbély Ildikó tündöklése, majd bukása kapcsán, ha nem vigasztalna bennünket a tudat, hogy az MSZP fénylő csillagát épp saját párttársai szedték le a pástról – kívül tágasabb jeligére. Hiába, ez van, ha sok az eszkimó, de kevés a fóka. Vasárnap közleményben tudatta … Olvass tovább
„A főnökök tanácsa”, a belső viszonyok és az eb
A mandiner.hu szemlézi a 444.hu cikkét az ellenzéki összefogás zavarairól. A portál írásában olvasottak szerint „az igazán érzékeny vitákban a hetente ülésező pártelnöki értekezlet illetékes dönteni (ezen jellemzően Márki-Zay is részt vesz), de ott sem sikerül mindig minden konfliktust lezárni”. A 444.hu ezt „A főnökök tanácsa”-ként emlegeti. Mint írják azonban: … Olvass tovább
Kizárták az MSZP-ből Bangóné Borbély Ildikót
Mint arról korábban a 2022 plusz is beszámolt, parlamenti önéletrajzával szemben a jelek szerint nincs közgazdász diplomája az MSZP-s Bangónénak. Bár az MSZP-s képviselő egy BGF-es közgazdász végzettséget szerepeltet a parlamenti önéletrajzában, de az egyetem szerint nincs erre vonatkozó adat az archívumukban. A Mandiner az üggyel kapcsolatban röviddel ezelőtt jelentette … Olvass tovább
A patkányozó Bangóné lehet az újabb zseni, aki közgazdász diplomát hazudik magának
Az MSZP-s képviselő egy BGF-es közgazdász végzettséget szerepeltet a parlamenti önéletrajzában, de az egyetem szerint nincs erre vonatkozó adat az archívumukban. Bangóné Borbély Ildikó és a csepeli szocialisták életét jól ismerő forrásunktól azt az információt kaptuk, hogy az MSZP-s parlamenti képviselő valójában nem szerzett közgazdász főiskolai diplomát, holott a parlament.hu-n szereplő … Olvass tovább
Nyolc éve nem tudjuk, kinek a pénze volt Simon számláin
Február 18-án lesz nyolc éve, hogy a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) gyanúsítottként hallgatták ki költségvetési csalás miatt Simon Gábort, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) alelnökét. Annak is már hat éve, hogy megkezdődött a büntetőper ellene, ám még mindig nem született elsőfokú ítélet az ügyben. A KNYF első gyanúsítását aztán vádiratba … Olvass tovább
Tóth: ki hagyta nyitva a kaput?
Az MSZP elnöke szerint tudatosan hagyhattak nyitva egy informatikai kaput, amely az előválasztási rendszer leállását okozhatta, ezután szándékosan igyekeztek megtéveszteni a választókat. Egyre zavarosabb, hogy miért is állt fejre a baloldali előválasztás az első napon, ám úgy tűnik az ellenzék saját szavazóinak megtévesztésétől sem riad vissza. Tóth Bertalan, az MSZP … Olvass tovább