Ársapkát követelnek a németek a döner kebabra

döner kebab gyros

Nem várt dolog vált a kampány egyik témájává Németországban, ez pedig a döner kebab. A török bevándorlók által meghonosított, ám immáron régóta német nemzeti kincsnek számító étel lett ugyanis az élelmiszer-infláció szimbóluma, amivel kapcsolatosan az Olaf Scholz fémjelezte SPD-t támadja a radbalos Linke, ami még javaslatot is kidolgozott, hogyan lehetne az utóbbi években akár duplájára dráguló döner árát csökkenteni. Emellett más pártok is foglalkoznak a témával – írja az Index.

Olvass tovább

Sikorski és Baerbock egymást győzködi, hogy Putyint nem lehet meggyőzni

Sikorski-Baerbock

És kettejük közül még Annalena Baerbock a visszafogottabb, ő csak egy újabb értelmetlen szankciós csomagot akar elfogadtatni. Vlagyimir Putyin orosz elnököt nem lehet a diplomácia eszközeivel meggyőzni az ukrajnai háború befejezésének szükségességéről – jelentette ki egybehangzóan Radoslaw Sikorski lengyel és Annalena Baerbock német külügyminiszter szerdán a nyugat-lengyelországi Slubicében. A közös … Olvass tovább

Macron már az atomfegyvert is bevetné

MACRON, Emmanuel

A háborúpárti francia elnök nem tágít, továbbra is világháborúra készül, s egy újabb elképesztő ötlettel állt elő. Úgy tűnik, nem csökken Emmanuel Macron háború iránti lelkesedése: ezúttal arról beszélt, hogy hajlandó megvitatni a francia nukleáris robbanófejek használatát az orosz fenyegetésekkel szemben. A párizsi vezető szerint ez része lehet a „hiteles … Olvass tovább

Hamburgban zengett az Allahu akbar! – VIDEÓVAL

Hamburg-iszlám-tüntetés

Iszlamisták vonultak a német nagyváros utcáin kalifátusért kiáltva. Az iszlám kalifátus létrehozásáért tüntettek a becslések szerint több mint ezren Hamburg belvárosában a hétvégén, a demonstrálók pedig azért vonultak az utcára, mert szerintük a média az összes, Németországban élő muszlimot radikális iszlamistának állítja be, amely szerintük nem fedi a valóságot. Csak … Olvass tovább

Amerikai fegyverekkel támadhatta Ukrajna Oroszországot

Ukrajna

Elvileg Kijevnek nem lenne szabad a nemzetközileg elismert határain túl lőni a nyugati fegyverekkel. A Biden-kormányzat a múlt hónapban titokban nagy hatótávolságú rakétákat szállított Ukrajnának, a két éve tartó háborúban először, és Kijev már kétszer használta a fegyvert, hogy mélyen az orosz vonalak mögött csapást mérjen – számolt be róla … Olvass tovább

„A mai németországi diákok negyede otthon nem németül beszél” – így omlik össze a német oktatás

Fotó: varoskartyak.hu

Ez most egy évtizednyi „Willkommenskultur” gyakorlati eredménye a német oktatási rendszerben. Schaffen sie das? Ha van nemzet, amelynek kultúrája és oktatása befolyásolta Közép-Európa és benne Magyarország kultúrtörténetét, az Németország. Miközben az 1989 után újraegyesített Németország ma is Európa vezető hatalma – hullámhegyei és -völgyei pedig erősen befolyásolják hazánk gazdasági kilátásait … Olvass tovább

Öldöklő harc folyik az új akkumulátorgyárakért, felfoghatatlan pénzt ad rá az EU

Northvolt akkugyár

Ha minden jól megy, Magyarország hamarosan a világ második legnagyobb akkumulátorgyártó országa lesz. Ezen sokan felháborodnak, arra hivatkozva, hogy ezzel veszélyes és környezetromboló ipari technológia települ meg nálunk. Csakhogy tőlünk nyugatabbra öldöklő harc folyik az új akkumulátorgyárakért, ehhez pedig az Európai Unió nemcsak őrült mennyiségű pénzeket ad, hanem ha kell, a szabályok rugalmasabb értelmezését is. A végeredmény őket igazolja, mindenki örül: a kormányok, az akkumulátorgyártók és a lakosság is.

Olvass tovább