Berlini kiállás a béke mellett

Brandenburgi kapu, Berlin

Szombat délután, a háború kitörésének évfordulóján végre nagyszabású béketüntetésre került sor Berlinben. A szervezők sok embert vártak a Brandenburgi kapuhoz, és sokan is voltak. A szervezők szerint vagy ötvenezren, a háborúpárti média szerint még tízezren sem. A szemerkélő eső dacára Németország minden szegletéből érkeztek a békét vágyó emberek, akik nemcsak … Olvass tovább

Németország kitart: jön a feminista külpolitika és a genderalapú költségvetés

Március elsején nagy, mondhatnánk korszakos eseménynek nézünk elébe. Ezen a napon fogja a zöld Annalena Baerbock által vezetett német külügyminisztérium a „Feminista külpolitika irányelveit” a német és a biztosan feszülten várakozó nemzetközi nyilvánosság elé tárni. A 41 oldalas tervezetből, amelyet a politikai magazin Der Spiegel kivonatosan közölt, már megtudhattunk egyet … Olvass tovább

A német „fehérkenyereket” nem kell kiirtani, mert elfogynak maguktól is

T. Túri Gábor Németországban élő magyar orvossal beszélgettünk a csernobili katasztrófához köthető emigrációja történetéről, a német „fehérkenyerek” világáról, a tovatűnt médiapluralizmusról és arról, hogy a bogarak elfogyasztása nem elsősorban az undor miatt problémás. Polgári Szilvia interjúja. [box type=”bio”] Dr. T. Túri Gábor orvos, 1986 óta él Németországban. Frankfurtban saját rendelőjében … Olvass tovább

Mi migránsok azért vagyunk itt, hogy a németek végleg eltűnjenek a föld színéről

illegális migráció bevándorlás németország
„Mi, migránsok vagyunk ennek az országnak az örökösei” – írta az iráni származású, de Németországban élő Behzad Karim Khani, aki szerint a „németek gyenge, bizonytalan népek, hedonizmusuk áldozatai, erkölcsileg könnyen sebezhetők, mi – a migránsok – pedig azért vagyunk itt, hogy a németek végleg eltűnjenek a föld színéről.” Ha most valaki azt gondolná, hogy a kijelentéseit hatalmas nyilvános felhördülés követte, hogy a német nép egy emberként felállt, hát nem. 

Olvass tovább

Think Tank: Németországnak idén 175 milliárd eurójába kerül az orosz-ukrán háború

Olaf Scholz joe biden usa németország

A jelenlegi kihívások az ország amúgy is nehéz gazdasági helyzetén felül jelentkeznek; ezt az eleve hendikepes helyzetet egyrészt a szakképzett munkaerő hiánya, másrészt a termelékenység visszaesése idézte elő. Az orosz-ukrán háború, amely lassan egy éve tart, idén mintegy 175 milliárd eurójába fog kerülni a német gazdaságnak – derül ki a … Olvass tovább

Idén durva ársokk vár a német iparra, a nyugdíjasokra meg a tudatos elszegényítés

A valódi energiaársokkal még nem szembesültek az európai vállalatok, de a lakosság sem lesz sokkal jobb helyzetben. A német ipari szereplőknek legalább 40 százalékkal kell majd többet költeniük energiára idén, mint tették azt 2021-ben, az orosz–ukrán háború által kiváltott energiaválság előtt – írja a Reuters. A lap az Allianz Trade … Olvass tovább

Khani: A migránsok öröklik Németországot, miután kihalt a lakossága

„Kihalófélben vagytok, és az országotoknak a következő 15 évben évi mintegy négyszázezer új munkaerőre van szüksége, ez körülbelül egymillió bevándorlót jelent évente. Valószínűleg mi, migránsok fogjuk örökölni ezt a földet. Szóval itt az időre játszhatunk, ami nektek nincs” – üzente Behzad Karim Khani, a német–iráni író az egyik berlini lapban … Olvass tovább

Németországban mindenről is az oroszok tehetnek

Gerold Otten

Az európai versenyképesség motorját jelentő Németországot is súlyosan érintik a háborús szankciók és az elhibázott társadalmi, gazdaságpolitikai döntések Gerold Otten szerint. A Bundestag AfD-s képviselője a Magyar Hírlapnak adott interjújában hangsúlyozta: a bajok nem ma kezdődtek, de a koronavírus-járvány és az ukrán válság félrekezelése látványosabbá tette azokat. Kétségtelen, az NSZK-ban … Olvass tovább

Libsimédia: emberek, legyetek genderpártiak!

MCC rendezvény

A fősodratú média Ausztriában és Németországban azt sulykolja az embereknek, hogy legyenek woke- és genderpártiak, valamint támogassák a bevándorlást – emelte ki előadásában Richard Schmitt, az osztrák Exxpress AT főszerkesztője és társtulajdonosa Budapesten, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) médiapiac helyzetével foglalkozó nemzetközi konferenciájának második napján. Richard Schmitt azt hangoztatta, hogy … Olvass tovább

Annalena Baerbock: Oroszországgal állunk háborúban-videó

Bodo Schackow/AFP

„Nem egymással, hanem Oroszországgal állunk háborúban. Nem szabad egymást hibáztatnunk” – hívta fel az európai országok figyelmét a német külügyminiszter. „Az egymásra mutogatás nem hoz békét vagy szabadságot Ukrajnának. Azzal csak Vlagyimir Putyin orosz elnök nyerne. Kijevnek több katonai, humanitárius és pénzügyi támogatást kell biztosítanunk.” – emelte ki Baerbock. A … Olvass tovább