Alexandru Muraru, a román Liberális Párt alelnökének feljelentése alapján a romániai diszkriminációellenes tanács (CNCD) szeptember elsejére beidézte Orbán Viktor „magyarországi jobboldali nacionalista kormányfőt” a július végén Tusnádfürdőn elmondott „rasszista beszéde” miatt – közölte a Die Presse.
Orbán Viktor
Aggódott Európáért, óva intett a háborútól, az egységet szorgalmazta
Ma már tudjuk, hogy Helmut Kohl, volt német kancellár intelmei süket fülekre találtak, hiszen azt is írta: a Nyugatnak, Oroszországnak és Ukrajnának ugyanúgy ügyelnie kell arra, nehogy mindent elherdáljon, amit egyszer már elért, ehhez mindenkinek hozzá kell tennie a magáét. Vannak könyvek, amelyeket nem elég egyszer elolvasni. Évek telhetnek el, … Olvass tovább
Labilis fellegek
2006-ban, azon a szörnyű augusztus 20-án nem sejtettük, hogy ősszel még komolyabb viharok várnak ránk. De jönnek labilis légtömegek ma is, és nem mindig tudjuk, hogy elvonulnak-e felettünk, vagy lecsapnak ránk. Először is le kell szögezni, hogy az operatív törzs jól döntött a rendelkezésre álló információk alapján. 2006-ban én például … Olvass tovább
Különleges-e, ami magától értetődő?
Ungváry Zsolt véleménycikke a Vasárnap.hu portálról. Bármint is vélekednek erről a honi balliberálisok, bárhogy is magyarázzák, a világban odafigyelnek arra, amit Orbán Viktor mond. Hangozzék az el a budapesti parlamentben, az erdélyi Tusnádfürdőn vagy a texasi Dallasban. És mit mond a magyar miniszterelnök? Látszólag semmi meghökkentőt. Azt, amit mindannyian gondolunk. … Olvass tovább
Orbán Viktor: Az orosz-ukrán háború valószínűleg véget vet a Nyugat hegemóniájának
Terjedelmes interjút adott Orbán Viktor magyar miniszterelnök a német Tichys Einblick folyóiratnak. A teljes beszélgetést ugyan csak a folyóirat szeptember elején megjelenő számában közlik majd, de a közismert német külpolitikai újságíró, Roland Tichy által alapított újság honlapján már elérhető néhány érdekes részlet. – szúrta ki a felvidéki Ma7.sk hírportál. Az interjú … Olvass tovább
Yoram Hazony: Orbán Viktor nem antiszemita!
Yoram Hazony világhírű izraeli filozófus számos alkalommal járt már hazánkban, és személyesen is találkozott a Karmelita Kolostorban a magyar miniszterelnökkel. „Azóta felszólalásaiban rendszeresen pozitív példaként említi Orbán Viktort” – hívta fel a figyelmet a gondolkodóra és a magyar kormányfőről alkotott véleményére Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója. Orbán Balázs rámutatott, … Olvass tovább
Orbán Viktort akarta savazni Ludovic Orban, de csak magából csinált viccet
Ludovic Orban Orbán Viktorba kötött volna bele, annak is az adriai nyaralásába – írta meg a Főtér.ro. Mint ismeretes, a magyar miniszterelnök a tusványosi beszéde óta forró téma Romániában. Közösségi oldalán Orban – aki miniszterelnökként még azzal dicsekedett, hogy Brüsszelben őt nevezik a „jó Orbannak”, a magyar kormányfőt pedig a rossznak – kifejtette, hogy „júliusban … Olvass tovább
Újabb pozitív visszajelzéseket kapott Orbán Viktor a dallasi beszédéről
Sorra érkeznek a nemzetközi gratulációk Orbán Viktor miniszterelnöknek a dallasi CPAC rendezvényen elmondott beszéde kapcsán; legutóbb Christoph Blocher, a jobboldali Svájci Néppárt korábbi vezetője, valamint Saul A. Fox, a Fox Paine vállalat vezérigazgatója méltatta az amerikai konzervatív konferencián elhangzott előadást – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító … Olvass tovább
Amerikának olyan vezetőre van szüksége, mint Orbán Viktor – Patrick Deneen a Mandinernek
Pénteken találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, és azt mondta, jó lenne, ha Amerika kölcsönvehetné. Mire gondolt? Arra utaltam ezzel, hogy jó volna, ha olyan politikai vezetőnk lenne, mint Orbán Viktor. Pártoktól függetlenül igaz, hogy Amerikában ma elég gyenge a politikusi réteg. A néhány évvel ezelőtti első találkozásunkkor és most is lenyűgözött, … Olvass tovább
Rod Dreher Orbánról: Fel kell ismernünk, hogy nem a megszokott politika idejét éljük
„Orbán Viktor CPAC-en elhangzott beszéde a közéleti diskurzus egyik fő tárgyává vált az Egyesült Államokban” – írta Facebook-oldalán Orbán Balázs, a kormányfő politikai igazgatója. Hozzátette: nagyon sokan írták meg véleményüket, gondolataikat és vontak le következtetéseket a magyar miniszterelnök által elmondottak alapján. Orbán Balázs Rod Dreher amerikai író-filozófus, a The American … Olvass tovább