Mindaddig, amíg a magyar nemzeti közösség jogainak visszaadásához szükséges jogszabályok nem születnek meg Ukrajnában, addig egy felsőbb szintű találkozónak a feltételei egyszerűen nem tudnak adottak lenni.
orosz-ukrán háború
Kiszelly Zoltán: Repül a Taurus, ki tudja, hol áll meg?
Áll a bál Berlinben! A Luftwaffe négy főtisztje arról értekezett egy lehallgatott és nyilvánosságra hozott online beszélgetésben, hogy mikortól lépik át a közvetlen háborús féllé válás vörös vonalát? A főtisztek arra jutottak, hogy viszonylag hamar, így inkább az Ukrajnában már „amúgy is jelen lévő” britekre bízták volna a Taurus rakéták pontos céladatainak betáplálását. Mivel az USA jelenleg nem ad át ilyen hatótávolságú rakétákat Ukrajnának, ezért négy opció marad…
Brutális kényszersorozás Kárpátalján is: fegyveresek szedik össze a 18 és 60 év közötti férfiakat
Kárpátalját is teljesen ellepték a belső-ukrajnai fegyveresek, már az udvarokba is bemennek, hogy összeszedjék a férfiakat.
Medvegyev „feldarabolta” Ukrajnát, Magyarország is kapott egy kis szeletet belőle (VIDEÓVAL)
A korábbi orosz elnök szerint a jelenlegi kijevi vezetéssel nem lehet béketárgyalásokat folytatni. A Visegrád24 X-oldalán is közzétették azt a videórészletet, amelyben Dmitrij Medvegyev arról beszélt, hogy Ukrajna egyik korábbi elnöke, Leonyid Kravcsuk tévedett, mikor egyszer az mondta, „Ukrajna nem Oroszország”. Medvegyev a szövetségi oktatási maratonon tartott kiselőadásán leszögezte: „Ukrajna … Olvass tovább
Valakinek nem tetszik, hogy Kárpátalja még mindig a béke szigete
Egyelőre nem tisztázott, milyen hátsó szándékkal kísérelt meg éleslőszert és gránátokhoz való detonátorokat Kárpátaljára csempészni egy ukrán autós. Az ukrán hatóságoktól származó információ szerint a Lada személygépkocsit az alsóvereckei ellenőrző ponton állították meg a rendőrök. Az autó átvizsgálása során bukkantak a félszáz darab automata gépfegyverhez való töltényre és a kézigránátok … Olvass tovább
Alternatív megoldás: Ha az oroszokat nem tudja legyőzni, inkább Magyarországot szállja meg az ukrán hadsereg
Ukrajnában a televíziókban mindennap megszólalnak náci elemek, akik a műsorokban nyíltan fenyegetik meg az Európai Unió tagállamait. Hol Lengyelországot, hol Szlovákiát, hol pedig Magyarországot. És nem elszigetelt esetekről, hanem rendszerszintű fröcsögésről van szó. Jevhen Dikij, az Ajdar nevű félkatonai szervezet volt zászlóaljparancsnoka Magyarországról értekezett az ukrán televízióban. Szerinte az ukrán … Olvass tovább
Orbán Viktor véleményezte Macron „stratégiai bizonytalanságát” (VIDEÓVAL)
A kormányfő reagált a francia elnök kijelentésére, miszerint uniós országok katonáit lehetne Ukrajnába küldeni. A magyar miniszterelnök a közösségi médiában reagált Emmanuel Macron minapi kijelentésére, miszerint a francia elnök nem zárja ki, hogy nyugati katonákat küldjenek Ukrajnába. Ismeretes: Macron hétfőn Párizsban egyeztetett európai országok vezetőivel az Ukrajnának nyújtandó támogatásról, majd … Olvass tovább
Hegyi Gyula: Az oroszellenes propaganda túltolása megbosszulta magát
Egy háború három története. Két évvel ezelőtt tört ki az orosz–ukrán háború. Ez a látszólag tárgyilagos mondat máris azt mutatja, hogy ennek a háborúnak többféle története van, és a legegyszerűbbnek tűnő kijelentések mögött is állást foglalunk az egyik fél értelmezése mellett. A hivatalos orosz megfogalmazás szerint ugyanis ez nem háború, … Olvass tovább
Íme, így reagáltak a világ vezetői Macron vészjósló kijelentésére
Sorra jelentik be, hogy nem küldenek katonákat Ukrajnába. Nincs ugyan konszenzus csapatok Ukrajnába küldéséről, de a lehetőséget nem lehet kizárni – erről a francia elnök beszélt Párizsban, miután 20 ország vezetőjével egyeztetett az Ukrajnának szánt támogatásról. A nyilatkozat nagy port kavart: az európai vezetők sorra jelentik be, hogy nem terveznek … Olvass tovább
Kiszelly: Két év háború után egyre többen mondják azt, amit a magyar kormány
Magyarország ebben a konfliktusban a történelem és az igazság jó oldalán, a béke pártján áll. „Zaluzsnyij tábornok, menesztett vezérkari főnök, az angolszász helyzetmegítélés és érdek mentén már nem támadna, hanem még legalább két évig védekezésre állna át. A Nyugatnak ugyanis még kb. két évre van szüksége ahhoz, hogy felfuttassa a … Olvass tovább