Eddig tartott: Berg Dániel szenvedélybetegségére hivatkozva lemondott az alpolgármesterségről

Berg-Dániel

Cseh Katalin férje őszintén beszélt alkoholproblémáiról. Komoly politikai botrányt kavart a II. kerületben Berg Dániel alpolgármester májusi viselkedése. Mint ismert: a momentumos politikus erősen ittas állapotban botrányt okozott a Marczibányi Téri Művelődési Központban egy rendezvényen, ahol több emberrel is kiabált, és hatalmával kérkedett. Megszólalt a balhéja után Berg Dániel, de … Olvass tovább

Nyílt levélben követelik a részegen balhézó II. kerületi alpolgármester leváltását

Berg-Dániel

Gulyás Gergely Kristóf, a fővárosi Fidesz-frakció képviselője szerint a Berg Dániellel kapcsolatos ügyek túlmutatnak a személyes hibákon, ezért a II. kerület vezetésének felelőssége, hogy megőrizze a választók bizalmát. Az I. kerület önkormányzati képviselője közösségi oldalán közzétett nyílt levélben szólította fel a II. kerület polgármesterét, Őrsi Gergelyt, hogy tegyen határozott lépéseket Berg Dániel ügyében, és döntésével egyértelműen jelezze: a közéletben nemcsak a jogi, hanem az erkölcsi mérce is számít.

Olvass tovább

Részegen balhézott, majd hosszabb betegszabadságra ment a momentumos politikus

Berg-Dániel

Orvosi segítségre is szüksége volt Berg Dánielnek. A II. kerületi alpolgármestere, Berg Dániel ittas állapotban balhézott és vállalhatatlanul viselkedett a Marczibányi Téri Művelődési Központban működő kávézó május végi rendezvényén – értesült több forrásból a Telex. Információik szerint a momentumos politikus több emberrel is üvöltözött, és a hatalmát fitogtatta. A lap … Olvass tovább

Egyre többen hagyják el az MSZP süllyedő hajóját

Őrsi Gergely

Őrsi Gergely, a II. kerület újrázó polgármestere távozik a szociktól, saját bevallása szerint az ő pártja: Buda. Őrsi Gergely hamarosan kilép az MSZP-ből, ugyanakkor nem tervezi, hogy más pártba folytatná politikai pályafutását. Mint ismert: Őrsi Gergely a szavazatok 69,72 százalékát begyűjtve hatalmas fölénnyel nyerte meg a II. kerületi polgármester-választást. A … Olvass tovább

A BKK eljárása „kommentálhatatlan, felháborító és gusztustalan”

bkk busz közlekedés káosz

A BKK péntektől csúcsidőben ritkítja több járatát is, meg is hozta a káoszt a fővárosi reggel. Vitézy Dávid és Őrsi Gergely, a II. kerület MSZP-s polgármestere is kiakadt a BKK járatritkítása miatt, de még a civilek is kiakadtak a BKK eljárásán.

Olvass tovább

Ilyen a baloldali szolidaritás: szociális bérlakás helyett fedél a haverok feje fölé

Őrsi-Gergely-II.-kerület

A Greenpeace és a Habitat for Humanity után érkezhet a Tilos Rádió is a Margit-negyedbe. Ezt azért kevesen gondolták volna Őrsi Gergelyékről: ismét egy elvbarát szervezet pályázott, majd nyert a Margit-negyed elnevezésű programban. 2020 végén hívták életre ezt a rehabilitációs programot, amelynek eredeti célja a Margit körút környékének megújítása, fenntarthatóbbá … Olvass tovább

Bálványkövi: a budai polgárokért szeretnék dolgozni

Forrás: Facebook

Budán a 2. számú választókerületben azért kell a lakóknak az urnák elé járulniuk, mert meghalt a képviselőjük, a DK-s Tompa János, aki  2019-ben 49,46:39,67 százalék arányban verte meg a fideszes Bálványkövi Istvánt, a bronzérmet a Kétfarkú Kutya Párt színeiben indult Kalóczkai Attila Gyula (10,87 százalék) szerezte meg. Három évvel ezelőtt … Olvass tovább

Baloldali lebukás a II. kerületben

Forrás: PestiSrácok

Jogellenesen nevezte ki Vámos Ágnest a II. Kerületi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetőjének a baloldali többségű II. kerületi önkormányzat – információink szerint ezt állapította meg a fővárosi kormányhivatal törvényességi vizsgálata. – hozta a Magyar Nemzet. Már maga a pozícióra kiírt pályázat is szabálytalan volt, csakúgy, mint a pályázatokat véleményező bizottság … Olvass tovább