Pankotai Lili: Az ellenzék 75 százaléka bábu, a másik 25 pedig balf@sz (videó)

Pankotai Lili

Jó szándékú számítás szerint mintegy ötszáz tanár és diák gyűlt össze pénteken, hogy a minőségi oktatás és a több tanulás érdekében tüntetéssel kezdjék az évet. A Kossuth téren megtartott eseményre az Index is kilátogatott. Videós összeállításukban megszólaltatták Pankotai Lilit, a korábbi tüntetések egyik vezéralakját is. Pankotai úgy fogalmazott, annyira sokszor … Olvass tovább

Pankotai újabb saját költeményt adott elő, a trágárkodást ezúttal blaszfémiával fűszerezte (videó)

Pankotai Lili

Csak erős idegzetűeknek! Péntek este aktivisták újra tüntettek a Kossuth téren a státusztörvény ellen. Az esemény elmaradhatatlan résztvevőjeként Pankotaitól ezúttal megtudhattuk, miért volt sokkal könnyebb Jézusnak, mint neki, de a kormánynak is jól megaszondta. Kiemelt kép: YouTube képernyőfotó

Lili és az ő interjúja

Forrás: Elemi.hu

Érdekes, hogy az aktivista részéről saját felelősségének a kérdése fel sem merült. Persze „számítani lehetett rá” – hogy stílszerűen őt idézzük. De nem lesz itt gond, a Tanítanék Mozgalom – betartva az úttörők 5. pontját – ahol tud, segít, ezért íziben rendeztek is egy gyűjtést a rendbontó kislánynak, nehogy a házi … Olvass tovább

Anna vinni Lilit Verához

Pankotai Lili

Donáth Anna megragadta a lehetőséget Pankotai Lilit és elvitte Brüsszelbe, mackófelsőbe csomagolva, ahogy azt a fröccsöntött forradalmárok esetében mostanság szokás, majd tálcán kínálta Vera Jourová asszonyságnak. Donáth Anna a Facebookon számolt be arról, hogy elvitte Brüsszelbe Vera Jourovához a hazai diáktüntetés néhány résztvevőjét, köztük Pankotai Lilit is, akik „részletesen beszámoltak az … Olvass tovább

A politikai pedofília minősített esete történik a „pedagógus tüntetéseken”

Forrás: mandiner.hu

A következő eseményen sem lesz meglepetés, ha a résztvevők ismét hatósági személyekre támadnak, vagy rongálni kezdenek – mondta a Magyar Nemzetnek Zila János arról, hogy újabb „pedagógus tüntetést” tartanak kedden. Az Alapjogokért Központ elemzője hangsúlyozta: a tüntetések a baloldal támogatottságszerzési kísérleteiről szólnak, ennek egyik eszköze pedig, hogy kiskorúakat tolnak az … Olvass tovább

Nem úgy van, ahogy van!

Forrás: Elemi.hu

Nagy öröm ez nekünk, nagyon nagy öröm. Olyan ellenzékünk van, amelyiknek volt gyerekszobája, ezért bátran kiáll a gonosz Orbán-kormány ellen, bátran szervez tüntetéseket kordonoknak nevezett, építési területeket elkerítő építmények ellen, hogy uniós vizsgáló bizottságok sugalmazásairól, sőt hergeléséről már ne is beszéljünk. Kár, hogy ez a bátorság csak odáig terjed, hogy … Olvass tovább

Így fenyegetőzik egy tizenhárom éves tüntető (videó)

Tessék mondani, ez már a nagybetűs politikai pedofília, vagy még nem tartunk ott? A pénteki diáktüntetésnek becézett dzsemborin forgatott a 444, az elkészült videó pedig több mint tanulságos. Az egyik diák például azt állította, hogy kénytelen volt elhagyni az iskolát. Szerinte „egyszerűen nincs iskola, nem lehet ott tanulni, be se … Olvass tovább

A trágár kislány most épp az embereket edukálná

Forrás: mandiner.hu

Pankotai Lili szerint nem elég szép beszédeket mondani a tüntetéseken. Mondjuk, ő nem is mondott ilyet… Ahogy tegnap beszámoltunk róla, „Gyerekeket bántasz! – 7IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” – címmel szerveztek diáktüntetést péntek délutánra Budapesten. Az esemény előtt a 444 interjút készített az Egységes Diákfront (EDF) képviselőjével, Gajzágó Józseffel, illetve Pankotai Lilivel. A … Olvass tovább

Ma az Oktogon felé tart majd az Egységes Diákfront, melynek saját oldalán az díszeleg: csürhe!

Forrás: Facebook

A demonstrációsorozat az utóbbi időben kezd egyre agresszívabbá válni, olykor azonban vicces és kínos jelenetek is tarkítják. A Momentum mindenesetre már melegít. Nem volt zökkenőmentes a tüntetés megszervezése, miután a Facebook gyűlöletbeszédre hivatkozva a törölte az eseményt! „Gyerekeket bántasz! – 7IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” – címmel hirdetett meg nagyszabású … Olvass tovább

Ezek tényleg ennyire hülyék és a bolsevik tűz

Forrás: Facebook

Kezdetben volt a szRTájk. Aztán jött a kérdés, hogy illendő-e a képviselőkbe foLYtani a szót… Kevésbé lett közismert, de annak idején szabad sajtOt is követeltek már az ellenzéki tüntetők. Jeszenszky Zsolt pamfletjét szemlézzük. És persze hány ezer eset ugrik még be… amikor Fegyőr a 2030-as olimpiáról kérdezte nagy mellénnyel a … Olvass tovább