Az államalapítás ünnepe alkalmából 2021. augusztus 20-án és 21-én nyílt nap lesz az Országházban. Az érdeklődők augusztus 20-án 9 és 12 óra között, augusztus 21-én 10 és 16 óra között tekinthetik meg a díszlépcsőházat, a kupolacsarnokot és a Szent Koronát. A belépés ingyenes, előzetes regisztrációra nincs szükség.
Parlament
Gyurcsány csörgősipkás bohóca Jakab Péter
A parlament tegnapi ülésén, az azonnali kérdések órájában több ellenzéki képviselőnek is válaszolt Orbán Viktor. Ezek közül most egyet adunk közre. A kormányfő Jakab Péternek, a Jobbik elnökének felvetésére válaszolva kijelentette: a frakcióvezetői poszt komoly feladat, ezért egy parlamenti párt frakcióvezetőjeként egy ideig komolyan vette a Jobbik elnökét, de azóta … Olvass tovább
Parlament: meghosszabbították a rendkívüli jogrendet, elfogadták az új civiltörvényt
Ma meghosszabbították a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát. A parlament 128 igen vokssal és 57 nem szavazattal módosította az erre vonatkozó törvényt, amelynek hatálya így az Országgyűlés őszi ülésszakának első ülésnapját követő 15. napig tart. Varga Judit igazságügyi miniszter azt mondta, erre azért van szükség, mert az új vírusvariánsok … Olvass tovább
Virtuális séta a Parlamentben
A Parlament épületét bemutató virtuális sétákat indít a járvány idején az Országgyűlés Hivatala, olvasható a Magyar Hírlapban. A vezetés a Zoom felületén történik. A regisztráció után – jelenleg április közepéig lehet időpontot foglalni – a csatlakozáshoz szükséges linket és a további információkat a virtuális látogatás előtt egy nappal, e-mailben küldik … Olvass tovább