Nem kapta meg. Nádas Pétert kigolyózta az irodalmi díjra jelöltek közül a Világ Kultúráinak Háza testület. Mondhatnánk azt is, hogy úgy kell neki, minek olyan ellenséges a keresztény-konzervatív elveket vallókkal szemben, csakhogy nem ezért történt a fenéken billentés.
polkorrekt
Jön az év legkevésbé polkorrekt vígjátéka
Ettől garantáltan kiakad majd az LMBTQ+-közösség: a Daily Wire új filmje görbe tükröt tart a legújabb liberális őrület abszurditása elé.
Hófehérke és a hét politikailag korrekt törpe
Először tagadta, majd elismerte a Disney cég, hogy igazak a Daily Mail című brit lap által megszellőztetett információk: a cég valóban elkészíti a Hófehérke és a hét törpe című mese élő szereplős változatát úgy, hogy a tüntetően latinóra maszkírozott címszereplőt hét politikailag korrekt figura kíséri. A hét karakter még csak nem is törpe, hiszen még ezt is tiltja a liberális kánon.
Megmondanák, mit mondhatsz
Ha igaz, hogy „nyelvében él a nemzet”, akkor a nemzetgyilkosság legegyszerűbb eszköze a nyelv megváltoztatása. A módszert már sikerrel alkalmazzák az úgynevezett fejlett nyugati társadalmakban. Lényege: végy egy szót, amire kín-keservesen, valódi tartalmát kiforgatva rá lehet fogni, hogy „rasszista, diszkriminatív, fasiszta (a minősítés szabadon választott), és addig szajkózd, míg sikerül … Olvass tovább