Labilis fellegek

Forrás: 123rf.com

2006-ban, azon a szörnyű augusztus 20-án nem sejtettük, hogy ősszel még komolyabb viharok várnak ránk. De jönnek labilis légtömegek ma is, és nem mindig tudjuk, hogy elvonulnak-e felettünk, vagy lecsapnak ránk. Először is le kell szögezni, hogy az operatív törzs jól döntött a rendelkezésre álló információk alapján. 2006-ban én például … Olvass tovább

Fricz Tamás: Elmaradt elszámoltatás 9.

Szdsz

Rátérnék az ellenzéki pártokra: amíg a pártállami elit nagyjából elérte azt, amit akart a rendszerváltás során, addig az ellenzéki pártokról ez csak részben mondható el. Az SZDSZ ugyan eleve nem gondolta komolyan a pártállami elittel való szakítást és az elszámoltatást, viszont a nemzeti, konzervatív pártok abból indultak ki, hogy az … Olvass tovább

Fricz Tamás: Elmaradt elszámoltatás 4.

Medgyessy és Gyurcsany

1992-re a szabaddemokraták és a szocialisták a Demokratikus Charta nevű társadalmi mozgalomban már együttműködtek – a Fidesz, mint harmadik ellenzéki párt antikommunizmusa okán ebben nem vett részt -, s 1993-ban erőteljesen növekedni kezdett a szocialisták népszerűsége. Itt és ebben szakaszban ért véget a rendszerváltó közhangulat, innentől kezdve a közvéleményben látványos … Olvass tovább

Fricz Tamás: Elmaradt elszámoltatás 2.

Solyom Laszlo Alkotmany

Az igazi kérdés persze az: miért nem nyúlt a nómenklatúrához az Antall-kormány? Mi az ok, miközben nem kevesen voltak a párton és a kormányon belül, akik szerették volna ezt? Azt kell előre bocsátanom, hogy szerintem minden okot és megfontolást a mai napig nem ismerünk s talán nem is fogunk soha … Olvass tovább

Fricz Tamás: Elmaradt elszámoltatás 1.

Ellenzeki kerekasztal

A kelet- és közép-európai rendszerváltások időszakában a régióban egy igen markáns elszámoltatási, felelősségre vonási hangulat uralkodott a volt kommunista vezetőkkel szemben. Ennek a korszellemnek (Zeitgeist-nek) az alapján került sor több országban olyan intézkedéssorozatra, amely a volt rendszer nyilvánvalóan felelős szereplőit háttérbe szorította, eltávolította a közéletből. (Ilyen például Németországban a Stasi-akták … Olvass tovább

Rendszerváltás – Magyarországon elmaradt következményekkel?

MEGHÍVÓ sajtótájékoztatóra A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány égisze alatt működő Civil Igazságtételi Bizottság folytatta munkáját és ismerteti Fricz Tamás kutatómunkájának, eddig nem publikált összefoglalóját napjainkig. Téma: Rendszerváltás – Magyarországon elmaradt következményekkel? Résztvevők: Fricz Tamás politológus Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Civil Igazságtételi Bizottság elnöke A sajtótájékoztató helye: CÖF-CÖKA iroda 1027 … Olvass tovább

Exkluziv: Békemenetek a függetlenségért

kép: PestiSrácok/ Horváth Péter Gyula

Minden a Magyar Hírlappal kezdődött. Pontosabban azzal, hogy a lap munkatársai és tulajdonosa is felismerték, meg kell védeni a demokratikusan, kétharmados többséggel megválasztott keresztény-konzervatív kormányt a brüsszeliták felől érkező alattomos támadásoktól. Az újság akkori főszerkesztője, Stefka István kérésünkre felidézte a rendszerváltás napjait és az első Békemenet megszületésének körülményeit. – Ma … Olvass tovább