A számok magukért beszélnek. A Pedagógusok Szakszervezete 2014-ben még 23.535 tagot számlált, 10 év alatt pedig rengetegen fordítottak hátat nekik, hiszen mostanra mindössze 5.200 tagjuk maradt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezeténél még siralmasabb a helyzet. 10 éve is alig 2.612-en voltak, mostanra épphogy 800 tagjuk maradt. Mindezt az oktatásban dolgozó mintegy 165 ezer pedagógus számával kell összevetni.
Rétvári Bence
Felesleges volt a riadalom, az alapítványi iskolák dolgozóinak is jár a 32,2 százalékos emelés
A valaha volt legnagyobb tanárbéremelés jövőre újabb 21 százalékos növeléssel folytatódik. A magán és egyházi iskolákban, óvodákban is ugyanúgy jár a 32,2 százalékkal megemelt bér a tanároknak és óvónőknek, mint az állami intézményekben, tudatta a Belügyminisztérium hétfőn egy közleményben, amelyet Rétvári Bence államtitkár jegyez. A kommüniké szerint a 340 milliárd … Olvass tovább
Új oldal indult a gyermekvállalást tervező pároknak
Hosszú előkészítés után létrejött egy online felület, amely biztos információkat tartalmaz a termékenység kérdésével foglalkozó embereknek. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta: fontos, hogy szabadon lehessen beszélni a termékenységgel kapcsolatos nehézségekről.
Szűrőbuszok segítik az egészségmegőrzést
A program révén elsősorban azoknak a felzárkózó településeknek a lakói jutottak megfelelő ellátáshoz, amelyek távolabb esnek egy-egy kórháztól, rendelőtől. Látható eredményei vannak a betegségmegelőzés érdekében tett kormányzati intézkedéseknek, hiszen nőtt a magyar lakosság várható élettartama és az egészségben eltöltött idő is – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten, egy … Olvass tovább
Kocsis Máté: Nyilvánosságra kell hozni a titkosszolgálatok jelentését
Olyan tényekről és a migrációból eredő, súlyos következményekről írnak a titkosszolgálatok a Nemzetbiztonsági Bizottság elé került jelentésükben, amelyet minden magyarnak meg kell ismernie.
Alig negyedórás vita után verte át akaratát Brüsszel, amely bevándorlóországgá teszi a tagállamokat
Szerdán újabb migrációpárti jogalkotási lépést erőltetett át Brüsszel: megvitatta az EU állandó képviselők bizottsága a migrációs paktum utolsó elemének végleges szövegét, az úgynevezett krízisrendeletet – írta Facebook-posztjában Rétvári Bence. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt a hírt kommentálta, mely szerint az Európai Unió tagállamainak nagykövetei megállapodásra jutottak az új közös európai … Olvass tovább
Rétvári: Nem volt felmondási hullám, van utánpótlás és jövőkép is a tanári pályán
A korábbi évekhez hasonlóan idén is rendben fog elkezdődni a tanév a közoktatásban, bármit is állít a baloldal és sajtója – hangsúlyozta Rétvári Bence. A Belügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára a tanár-diák arányról, a pedagógusképzésről, az életpályatörvényről és a béremelésről is beszélt a Magyar Nemzetnek a néhány nap múlva kezdődő új … Olvass tovább
„A Neoton dalaiban az Élet lakik” – Csepregi Éva is megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét
Ahogy minden évben, úgy most is kitüntetéseket adtak át államalapításunk ünnepe, Szent István napja alkalmából. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hangsúlyozta, hogy azoknak a munkáját ismerik el, akik erőn felül tettek a közösség szolgálatáért. Az ilyen embereknek köszönhető, hogy a magyarság 1100 évvel a honfoglalást követően még mindig a … Olvass tovább
Egyetlen generáció alatt visszaállhatna a természetes rend – Interjú Rétvári Bencével
Rétvári Bencét sokszor láttam már kimérten, nyugodtan felszólalni az országgyűlésben, ritkábban indulatosan, dühösen azonban még soha. Mindaddig, amíg el nem hangzott Szabó Tímea mocskolódó kirohanása Böjte Csaba ferences rendi szerzetes ellen. Annak támadt neki, aki egész életét az árván maradt vagy szegény sorsú gyermekek megmentésének szentelte.
Rétvári: Adataik kiadásával veszélybe sodornánk a határon túli magyarokat
Irreális kérés az Amerikai Egyesült Államok részéről, hogy Magyarország adja ki 900 ezer határon túli magyar állampolgár adatait, mert ezzel az ő biztonságukat veszélyeztetné – közölte Rétvári Bence a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának nyilatkozva. A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: éveken keresztül arra törekedett a két ország, hogy … Olvass tovább