A kolozsvári Házsongárdi temetőben közel ötszáz első és második világháborús magyar katona sírjára úgy került rá román trikolór, hogy pont a románok ellen harcolva estek el. Az „emlékezetpolitikai sírrablás” több ponton szerződésszegő, és nem is egyedi eset.
Románia
A Kelet nyugatja vagy a Nyugat keletje? – VIDEÓVAL
Székelyföld a legjobb hely az EU-ban – vallja igazi lokálpatriótaként Tamás Sándor, Kovászna megye tanácsának elnöke. A Sepsi Tabakó Fesztiválon beszélgetett Farcádi Botond, a Háromszék napilap főszerkesztője Tamás Sándor RMDSZ-es politikussal, a székelyföldi Kovásza megyei tanácselnökével. Előadásuk a „Székelyföld – a Kelet nyugatja vagy a Nyugat keletje?” címet viselte. A … Olvass tovább
Amerikában állítottak szobrot az ezer nagyenyedi magyar civil haláláért felelős román gyilkosnak
Avram Iancu bronzszobrát avatták fel vasárnap az Ohio állambeli Cantonban születésének 200. évfordulója alkalmából – számolt be a Cluj24.ro kolozsvári hírportál.
Borzalmas balesetben hunyt el a magyar diplomata
Három autó, köztük egy diplomata rendszámú személygépkocsi ütközött össze Romániában, a tragédiában életét vesztette a bukaresti magyar konzul. Az Adevarul információi szerint egy fával megrakodott teherautó haladt a romániai A1-es autópályán, Déva és Nagylak között, amikor egy ponton az egyik gumiabroncs felrobbant, a teherautó kormányozhatatlanná vált, kipörgött, és áthajtott a … Olvass tovább
Bezzegrománia: volt, aki elájult, amikor meglátta, mennyivel csökkent a nyugdíja
Nesze sánta, itt egy púp: épp azok jártak pórul, akik nehéz körülmények között dolgoztak. Az új nyugdíjtörvénynek áldozatai is vannak, hiszen súlyosan érinti azokat, akiknek rövidebb a járulékfizetési időszakuk, viszont nehéz körülmények között dolgoztak, például a bányászok, vasutasok, olajipari- és acélmunkások. Amikor a postás megérkezett az újraszámolási határozattal, volt, aki … Olvass tovább
Évtizedes „száműzetés” után felszentelték és megáldották a Kolozsváron visszaállított Mária-oszlopot
A kolozsvári és erdélyi magyarság számára is szimbolikus emlékművet még a kommunista rezsim ideológiai okokból költöztette el.
Markáns fejlődésen ment keresztül a székely társadalom
A Tóth László mögött álló hét év egyik legmarkánsabb tapasztalata az anyaországi és székelyföldi magyarság közötti kapcsolatok kiszélesedése és elmélyülése. Markáns fejlődésen ment keresztül a székely társadalom az elmúlt években, ezt a folyamatot mindenképpen fenn kell tartani, arra kell törekednünk, hogy az életkörülmények folyamatosan javuljanak, hogy a fiatalok itthon maradjanak, … Olvass tovább
Magyarok szenvedtek tömeges ételmérgezést egy erdélyi fürdővárosban
Ellátásuk érdekében a kórház teljes személyzetét riadóztatták.
Túl sok a medve, vadászattal kellene szabályozni a számukat
Egy minapi tragédia ismét aktuálissá tette a kérdést. A 2016-ban a Cioloș-kormány által megszüntetett medvevadászat ismételt engedélyezésével újra a vadászegyesületekre bíznák a medvepopulációk számának szabályozását. Az RMDSZ 2023-ban kidolgozott törvénytervezetét döntéshozó kamaraként hétfői rendkívüli ülésén tárgyalja a bukaresti képviselőház, és amennyiben a honatyák megszavazzák, új éra kezdődik a vadgazdálkodásban. Tánczos … Olvass tovább
„Ha a magyarság valamilyen szexuális kisebbségként határozná meg magát, nagyobb esélye lenne”
Nem számít Európában a magyarellenesség. Ha a magyarság valamilyen szexuális kisebbségként, állatfajként, esetleg ukránként határozná meg magát, nagyobb esélye lenne – jelentette ki a Magyar Külügyi Intézet Románia-szakértője.