„Politikai közösségünk fel van készülve, bármikor tarthatják Romániában a választást, Háromszéken sikerre visszük”
Románia
Suppan Gergely: Iszonyatos tévedés, hogy a románok életszínvonala jobb, mint a miénk
A közgazdász szerint Romániában ráadásul az egyenlőtlenség is sokkal nagyobb, mint Magyarországon. „A médiában iszonyatosan tévesen vonták le azt a következtetést, hogy már Románia is megelőzött minket életszínvonalban, arra alapozva, hogy a román egy főre jutó fogyasztás vásárlóerő-paritáson közelebb van az uniós átlaghoz, mint a magyar. A háttérben az bújik … Olvass tovább
Egy unatkozó tini borította lángba a sepsiszentgyörgyi kultúrpalotát
Akár meg is úszhatja a felelősségrevonást. Egy 14 éves fiú által gyújtott tűz miatt égett le a sepsiszentgyörgyi Szakszervezetek Művelődési Háza. A kiskorú két másik személlyel – egy szintén 14 éves fiúval és egy 21 éves lánnyal – tartózkodott tavaly októberben, a köznyelvben kultúrpalotaként ismert épületben, ahol a gyanúsított kiskorú … Olvass tovább
A párkapcsolati viselkedés az erdélyi magyarokat a nyugati mintákhoz közelíti, de még mindig konzervatív az értékrendjük
Egy friss felmérés szerint Romániában a Székelyföldön a legnagyobb az élettársi kapcsolatban élők száma. Vita Emese szociológus körbejárta, mi állhat az adatok hátterében, miként függ össze a jelenség vallási, nemzetiségi tényezőkkel. A társadalomkutató a Krónikának többek között kifejtette, nem úgy tűnik, hogy Romániában az élettársi kapcsolat hosszú távon alternatívája lenne a házasságnak, ugyanakkor a székelyföldi megyékben valószínűleg nem a modernebb mentalitással, vagy valamilyen értékváltozással függ össze az országos viszonylatban magas szám.
Nagy az étvágya a szélsőjobbos román pártnak, Kárpátaljára is fáj a foga
Többen is vannak, akik úgy érzik, járna nekik némi terület a szomszédos országokból. Claudiu Târziu, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szenátora szerint Románia csak akkor lehet szuverén ország, ha azokat a területeket is elcsatolja, amelyek egykor Romániához tartoztak, most viszont Ukrajna részei. „Válaszúton vagyunk, ahogyan máskor is, ezekkel a nagyhatalmakkal … Olvass tovább
Vastagbőr: A román kormányfő szerint el kéne felejteni azt a „butaságot”, hogy Erdély nem román föld
Marcel Ciolacu azt állítja, hogy a Romániában élő etnikumok valójában mind románok. „Emberek, Erdély román föld, az Európai Unió része vagyunk, Magyarország is az Európai Unió része. Románia és Magyarország is NATO-tagok, és az örökkévalóságig szóló megállapodásokat írtak alá” – jelentette ki Marcel Ciolacu román kormányfő a Szociáldemokrata Párt (PSD) … Olvass tovább
Tenyérjóslással terelgetnék a diákokat pályaválasztásra Romániában
[et_pb_section][et_pb_row][et_pb_column type=”4_4″][et_pb_text]
A Kolozs Megyei Tanfelügyelőség 2500 eurót fizetett egy olyan készülékért, amely a diákok tenyeréből olvasva irányítaná a pályaválasztásukat. Jól olvasta. Tenyérjós-készüléket szereztek be azért, hogy felmérjék, milyen karrierre lenne alkalmas majd egy lurkó – írja a foter.ro.
A székelység demokratikus országgá tenné Romániát
A választások után ismét a bukaresti parlament elé terjesztik Székelyföld autonómiastatútumát. A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke szerint a Székelyföld számára területi autonómiát előirányzó, a bukaresti parlament által decemberben sürgősségi eljárással elutasított törvénytervezetet az év végén esedékes parlamenti választások után kell ismét a törvényhozó testület elé terjeszteni. Izsák Balázs a … Olvass tovább
Marketingfogássá vált a Romániában gyártott élelmiszerek magyar nyelvű címkézése
A módszerrel román érdekeltségű cégek is élnek – számolt be a Krónika erdélyi közéleti portál. A cikk emlékeztet: kilenc éve Kovászna megyében még fogyasztóvédelmi bírságot róttak ki a magyar feliratokért, mára azonban bevált gyakorlattá vált Romániában a magyar nyelvű címke. Ez azzal állhat összefüggésben, hogy a magyarul címkézett élelmiszer általában magasabb … Olvass tovább
Kelemen Hunor: Kisebbségben kétharmaddal még a kanyarban sem vagyunk
Kongatja a vészharangot az RMDSZ vezetője az idén esedékes választások kapcsán. A Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) az erdélyi magyarok leadott szavazatai 90 százalékát kell megszereznie ahhoz, hogy a 2024-es romániai választási év nyertese legyen – jelentette ki Kelemen Hunor a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén Kolozsváron. Az RMDSZ elnöke … Olvass tovább